Gondolatfoszlányok

Fogadj örökbe egy homlokzatot!

Mi lenne ha elindulna egy kampány Budapest történelmi városmagjának - ne adj' Isten idővel a Hungária körúton belüli területeken fekvő terület - házainak homlokzatfelújításáért? Lehetne erre a célra is kikiáltani egy "fogadj örökbe"-kampányt. Nem lenne rossz, és nem ártana. Ne mondja nekem senki, hogy nem jönne érzékelhetően több turista, ha a szürke-barna-fekete színekben "pompázó" épületek helyett színes, felújított épített örökséget találna amúgy gyönyörű fővárosunkban! És ez bizony érzékelhetően több bevételt is jelentene mind a fővárosnak, mind az államnak.

Persze mondhatják, hogy az én fejemben ez egyszerű, de nem értem mi egy ilyen akció meghirdetésének az akadálya. Egy kis marketingtevékenység kéne, hogy az amúgy ma hangoztatni oly' divatos társadalmi felelősségvállalás, kulturális támogató tevékenység megjelenjen ezen a területen is. Elképzelésem szerint bárki, aki örökbe akar fogadni egy homlokzatot, azaz felújítja, az helyet kap a felújítás ideje alatt (csak annyira!) az állványzat reklámfelületén, hirdetve, hogy számára fontos városunk városképe, hogy adományozott eme nemes célra - mint ahogy kiállításokat, kulturális eseményeket, rendezvényeket is támogatnak cégek, nagy vállalatok. Természetesen az adományozó beépíthetné a PR-tevékenységébe is e cselekedetét - prospektusok, reklámok pl., meg minden erre a célra szolgáló helyen. És természetesen a lakók egyszerű többséggel szavazhatnának, hogy az adott cég, magánember felújíthatja-e a ház homlokzatát - habár én e kérdésben még Gyurcsány Ferencnek vagy Orbán Viktornak, sőt, még Vona Gábornak is eladnám a homlokzatomat pár hétre-hónapra, ha az több évtizedre szép lesz. Bár magánembereknek gondolom nem lenne nagyon mit reklámozni, de ők úgyis mecénásságból tennének ilyet.

Ez az ötlet minden választásnál is az eszembe jut. Mi lenne, ha a pártok a kampánypénz egy kisebb hányadát arra költenék, hogy homlokzatokat újítanak fel, és nem csak néha-néha társulnának bele egy-egy ilyen helyzetbe. Olyan szép lenne, hogyha egy házsort végig narancssárga borítana tele FIDESZ-kampányanyaggal, míg a szembelévőt pl. MPSZ által támogatott felújításokat takaró baloldali üzenetek a népnek. Mi lenne, ha a kampánypénz egy töredéke nem értelmetlen reklámokra menne el, hanem ilyen nemes célokra, amivel talán még jobban lehetne kampányolni, s netán-tán még versenyezni is, hogy ebben a kampányidőszakban - esetleg az egész ciklus alatt - ki újított meg több homlokzatot.

Persze már kicsit túl idealisztikus elképzelésekbe csúsztam, de az alapkoncepció szerintem nem ördögtől való, és nem is a Hárs-hegyről. Bárcsak valaki illetékes elolvasná ezt, és látna benne fantáziát.

ui.: Jobban utánanéztem, és már volt hasonló kezdeményezés közterülettel kapcsolatban Szegeden "Fogadjon örökbe egy közterületet!" címmel! Volt eredménye is! Lenne remény!

egós blogajánló =P

Szóval most láttam, hogy nem is írtam még, hogy műkszik ám a régi blogom is, elsődlegesen azt használom, ide főleg csak közérdekűnek gondolt bejegyzéseket írok.

Margit hídi kandeláber

Ha már úgyis elérkeztünk a Margit híd műemléki felújításához, itt van egy videoklipp az 1930-as évekből. Az urbanistán láttam, és gondoltam én is közzé teszem, és felhívom a figyelmet arra, hogy 2 perc 22-24 mp-nél egy Margit hídon lévő sárkányos kandeláber tűnik föl Szent Koronával ékesített öntöttvas oszlopon. Állítólag az obeliszkes változat visszakerül a középpillérre. Remélem az öntöttvas oszloposból is látunk újra párat, a tervek szerint a hídfőkre kerül belőlük 4-4 darab.

A városjáró blogon van egy kép, melyen egy Dunából nemrég előkerült sárkányfej látható, továbbá itt van még pár fénykép a II. világháború előttről, melyeken látszik a sárkányok és a Szent Korona által díszített kandeláberes obeliszk illetve öntött vas oszlopok:

forrás: Budapest jövője blog

forrás: hg.hu

forrás: hvg.hu

Tiltakozás a Belváros értékeinek rombolása ellen

Megkapta új díszkivilágítását a Mátyás-templom

Régebben olvastam az építészfórumon "A Mátyás-templom tervezett új díszkivilágítása" c. cikket, ami után már alig vártam, hogy meglássam az eredményt. Nos megjött, habár véleményem szerint csak részben, hiszen még folynak a felújítási munkálatok a Mátyás-torony a alsó felén, a Szent-István kápolna körül, és a déli oldalon is folynak még kisebb munkálatok. De azért már így is sejteti a látvány, hogy tényleg egy igényesebb kivilágítást kap a nagymultú épület. A tetőzet és a Mátyás-torony felső felének kivilágítása valószínűleg már teljes, és szerintem gyönyörű! =))

Íme pár kép, bocs az itt-ott rossz minőségért. :P

Cigány jövevényszavak a nyelvünkben

Érdekesség a Wikipédia írásaiból:
Cigány jövevényszavak a magyar nyelvben

A közel 500 éves együttélés alatt kb 20-40 cigány szó /más forrás szerint a kevésbé ismertekkel együtt néhány száz/ került be a magyar nyelvbe, főként a magyarcigányok nyelvébe és a magyar szlengbe. A magyarban gyakran jelentésváltozás következett be (például séró: „fej” → „haj”). A cigány szavakat mai lovári nyelvjárásban adjuk meg, ezt követi a magyarban használt alak.

• ash chi! = ácsi = megállj!
• bashavel = bazsevál = muzsikál, hegedül
• bul = bula = fenék, segg, pejoratív értelemben nő, rosszéletű nő
• chang = csánk = eredeti jelentése térd
• chorro = csóró = szegény, pejoratív értelemben tolvaj
• chuchi = csecs/csöcs = (női) mell
• dilo = dilló = bolond
• duma = duma = beszéd (dumál, beszél, a roma nyelvben is szláv jövevényszó)
• gazho = gázsó = nem cigány férfi
• godgyi = gógyi = ész
• hohamno / xoxamno = hóhányó (csaló, hazudós, szélhámos)
• kamel = komál = szeret
• love = lóvé = pénz
• mato = mátó, mata = részeg
• mol = mól, mólés = eredetileg bor, a magyarban a részeg, pityókás
• murdel = megmurdel = meghal
• phurde = purdé! = eredetileg fújd! - jelentése volt, a cigány kovács mondta a gyerekeinek, akik a fújtatót "kezelték", innen a cigány gyerekek elnevezése lett.
• pijel = piál = iszik
• pishtyal = pisál = vizel, eredeti jelentése csepeg.
• shandel = csandázik = azaz okádik, hány
• shavo = csávó = eredetileg cigány fiú, vagy fia valakinek, a magyarban férfi jelentést kapott
• shej = csaj = eredetileg cigány lány, a magyar nyelvben általában lány
• shero = séró = eredeti jelentése fej, a magyarban haj
• ushtyél = uzsgyi = eredetileg feláll, a magyarban gyerünk!
• zhal = zsal, dzsal = megy
• zhuvalo = dzsuvás = eredeti jelentése tetves, a magyarban koszos

változás a felszín közelében

Néha elgondolkozok azon, hogy tényleg változik-e az ember. Ma úgy láttam, hogy igen. én is változok. De ez nem a személyiség alapjait érintő változás, hanem olyan, amit amikor az idő és a szél hordja az alapokra a homokot. Az alapok megmaradnak, látszanak is, csak átszínezi őket az idő múlásával a felszínen, és talán kicsit a mélyebben is a friss réteg.

Ma nem hagytam magam, és megvédtem az érdekeimet, az önbecsülésemet egy idegennel és egy barátommal szemben is. Kicsit sem esett nehezemre. Régen más lett volna a helyzet. Érdekelt volna, hogy mit gondol a másik, mit érez belül, még ha idegen is a személy. Ma már úgy gondolom, hogy túl önzőek az emberek ahhoz, hogy megérdemeljék, hogy én önzetlen legyek mindenkivel. Szomorú, de így érzem. Meg kell védenem magamat, jobban mondva ki kell állnom a magam érdekei mellett, magamért. Önzővé nevel az élet? Nem tudom. Kezdem ezt érezni.

Gondolkodok azóta is. Tegyek-e ez ellen valamit? Félni kell-e az önzővé válástól? Önzővé tudok-e vállni olyan formában, mint amitől félek? Mert félek tőle. Nem jó ember - hogy ilyen egyszerűen, tisztán, és őszintén fejezzem ki magam -, aki önző mások kárára. Nem szeretnék így önzővé válni. Máshogy persze én is az vagyok., már ha lehet úgy önzőnek lenni, hogy az nem a másik kárára van. Talán.
A lényeg, hogy most vagy visszatérek a tudatos cselekedetekhez, és megregulázom magamat, odafigyelek újra, ezúttal az elején tudatosan mások érzéseire is a konfliktusokban, vagy pedig végleg megváltozhatok. De már tényleg ilyen vagyok? Nem hiszem, csak jobban, mint régen. Kicsit félelmetes, mit tesz az emberrel az idő múlása, az események, a körülötte lévők...

hehe, visszahozták az élők sorába a régi blogomat! :D

Sikerült! Köszönet a Hibaelhárításnak! Újra él a régi blog is, de természetesen most már ezen e-napló is marad. Majd kitalálom az utam alatt, hogy milyen felosztásban vezetem őket. De azt biztos, hogy ha már visszatért, nem hagyom a feledésbe süllyedni.

élvezd ki a fiatalságodat vs. párkeresés - együtt nem lehet?

Ma társas életet éltem. Délután gyermekkori barátom volt nálam, este egy még frissnek mondható haverommal söröztünk a városban. Nemrég értem haza.

Haverommal beszélgettünk sok mindenről, és persze szóba került a monogámia kérdése is. Hogy miért is vallom még ma is, hogy egy emberrel szeretném leélni az életemet, miért ragaszkodok ehhez. Nos, mint már említettem régebben, nagyszüleim mindkét részről már túl vannak az aranylakodalmukon, és mondhatom, nem bánták meg, hogy ennyi időn keresztül kitartottak egymás mellett. Tudom, heterok - milyen fura ezt a szót a nagyszüleimre alkalmazni =). De az alapvető kérdés ugyan az heteronál és melegnél egyaránt - legalábbis ami engem érdekel: megéri e a küzdelem és az áldozat, ami egy monogám, kapcsolattal, a kitartással jár? Pozitív lesz-e a mérleg hosszabb távon, még ha időlegesen nagyon nem úgy tűnik?

A nagyszüleimnél láthatóan igen a válasz a kérdésekre. Múltkor, egy családi összejövetelen anyum szüleinél nagymamám megint fölhozta a neki annyira fájó dolgot, hogy az aranylakodalmukat szervezve több rokon is beszólt nekik, hogy de hát ők egyszer elváltak - végül csak szűk körben is ünnepeltünk. Nagyon fáj neki ez a megjegyzés, a jogos, illetlenség miatti felháborodáson túl is, mert nagyon szégyenli, hogy egyszer elváltak nagyapámmal.

Röviden: Harmincegynehány évesek voltak ekkor, nagyapám ivott, nőzött, nagyanyám meg nem tudta türtőzteti magát, és mindig piszkálta mindezekért nagyapámat, akinek ekkor többször eljárt a keze, s ő is félrelépett. Emellett más anyagi háttérrel rendelkező családból jöttek, nagyanyám szülei jómódú parasztok voltak, nagyapámé pedig napszámosok. Anyum szerint mindkettőjüket meg lehetett érteni.
Emlékszem én is kiskoromból egy-két féltékenység, és alkohol miatti veszekedésükre. Ekkor ők ötven év körüliek, mai fejjel fiatalok voltak. Pedig állítólag az én születésem után nagyapám tényleg megváltozott, és alig ivott, nem nőzött. Borzasztó lehetett előtte. Ma már ők békés, szinte mintaházaspár, akiken mindig elmosolyodok, mikor véletlen összefutva meglátom őket, ahogy kézenfogva sétálnak az utcán.

Visszatérve, mikor nagyanyám szóba hozta a válást, az alkoholtól kissé felbátorodva közöltem vele a véleményemet, miszerint tudom, hogy az ő világukban ez hatalmas szégyen volt, de hogy szerintem ez ma már nem az. Sőt! Hogy én inkább büszke vagyok rájuk, hogy (fél év után) újra összeházasodtak, hogy úgy döntöttek, újrakezdik és folytatják, hogy kitartottak egymás mellett minden nehézség ellenére. Nem tudom, hogy mennyire hatotta ez meg a mamát, de megjegyezni biztosan megjegyezte.
A véleményemre elkezdte sorolni az őt és anyumat gyerekként ért bántalmakat, fájdalmakat, szenvedéseket. Mondtam, hogy mindezeket tudom, ismerem, de megkérdeztem, hogy végül összességében nem megérte? Hogy volt rengeteg szenvedés, de a számla végül pozitív, nem? Határozott igen volt a válasz. "Persze!" Jelentette ki határozottan nagyanyám, és az egy másik szemszögéből szintén sokat nyelt, és szenvedett nagyapám is. Együtt vannak, szeretik egymást, összecsiszolódtak, sokszor kemény csatákat vívtak egymással, magukkal, közösen az élettel, és még ma is van, hogy vitatkoznak. De megérte. Együtt vannak. Együtt gondolhatnak vissza az életükre, melyben volt rengeteg szép dolog, jó élmény is, amire érdemes visszaemlékezni. Együtt élvezik mindenüket, amijük van, amiért közösen, egymást támogatva megdolgoztak. És persze a családjukat.
Egy ilyen élet után is egy ilyen egyértelmű igen a válasz. Nos, akkor én miért ne reménykedhetnék?

Ismét csak egy bizonyíték, hogy a kompromisszumok mégsem mindig visznek félre. Ismét csak a Rózsák háborújából idézném föl Dani de Vito, a film végén elmondott mondatait: "Lehet, hogy a történtek miatt túl régimódi lettem, lehet, hogy nem természetes hogy egyvalakivel éljük le az életünket. A szüleim ezt tették. 63 évig. Hm. És volt pár jó évük."

Erre mondta egy barátnőm, hogy "Pár? Ezért küzdjek, pár évért?" Hát... lehet, hogy fiatalon lenne ugyanannyi szép és jó éve egyedül, rövidebb kapcsolatokkal, mint tartós kapcsolatban. De hogy a végén, idős korában a számla végösszege negatív lenne, őt és magamat is ismerve, azt biztosan állíthatom. Hogy miért nem lesz több jó éve? Mert annyira már vagyok tapasztalt, hogy tudjam, egyedül is szenved a legtöbb ember, küzd magával és a világgal, keresgél. És nekem, aki nem tud meglenni hosszútávon emberek, barátok, jó társaság és főleg pár nélkül, kifejezetten riasztóak a magányosan töltött évek, főleg idős korban. Beszéltem már én is idősebb meleg férfival, aki fiatalon élte az életét, szakított, ha már megunta a kapcsolatot, és most fiatal srácok után futkos. Nincs kire költse a pénzét, csak magára, nincs kiről gondoskodjon, csak a háziállatai. Az idejét igyekszik meleg barátaival, vagy más tevékenységekkel tölteni. Szánalmas az én felfogásomban ez az életmód. Mindegy, hogy meleg, vagy hetero az illető, az én neveltetésemből és talán egész lényemből adódóan ezt minden erőmmel szeretném elkerülni. Próbáltam, és kicsit talán még mostanában is igyekszem küzdeni e - mondjuk így - családcentrikusabb, kapcsolatközpontú szemléletmód ellen, de nem megy. Pedig tisztában vagyok vele, hogy melegként az esélyem arra, hogy valakivel leélek egy életet, vagy akár több évtizedet, vajmi kevés.

Vajon az lenne a tipikus meleg életút, hogy fiatalon kiéljük magunkat, középkorúan fiatal pasikat hajkurászunk, és egyedül maradunk idős korunkban? Nem tudom, milyen lehet testvérekkel, de ilyenkor úgy érzem, megnyugtatna a tudat, hogy lenne általa nekem is valakim, akiről gondoskodhatok idősen, akivel számíthatunk egymásra. Persze, ezt barátokkal is lehet. De végső soron egyik sem kielégítő, ha jobban belegondolok.

Ezt a kérdést érzem az egyetlen oknak, amiért úgy érzem, rossz melegnek lenni. Bár manapság a heterok  is hasonló problémákkal küzdenek. Anyum is ezt mondta...

Utazási beszámoló 2010. augusztus 7-10.

Ezt a bejegyzést még a régi blogba írtam, de mivel teljesen illik az elképzeléseimbe, hogy mit kezdek eme új naplómmal, és csak egy hete volt, beteszem bejegyzésként. Szinte teljesen sikerült megmenteni gugliról. =)) Íme.

Nos itthon vagyok. Egy igencsak tartalmas és lenyűgöző kirándulássorozat után. Jöjjön a beszámoló válogatott képeimmel! - jah, több, mint 1000-et készítettem, megint nem bírtam magammal. =P

Őrség, Szlovénia, Trieszt, Kelet-Stájerország és egy csepp Burgenland

időpont: 2010. augusztus 7-10.
bázis: Őriszentpéter, Őrség, Délnyugat-Magyarország
célállomások időrendi sorrendben: Lendva (Alsólendva, Lendava), Bántornya (Tusnisce), Mártonhely (Martjanci), Maribor, Ptuj, Ljubljana, Ancaran (Ancarano), Trieszt (Trieste), Szentgotthárd, Graz, Őriszentpéter, Szalafő, Velemér, Felsőlendva (Grad), Riegersburg, Németújvár (Güssing)

Bevezetőként annyit mondanék, hogy én egy bicajtáborral voltam már az Őrségben még 13 éves koromban, amikoris csillagtúrában végigjártuk a környék nevezetességeit, de akkoriban engem nem nagyon izgatott az építészet. Nem is emlékeztem másra, csak a veleméri templomra és a pityerszeri (Szalafő) skanzenre. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy minden reggel roskadoztak a sátraink a harmattól, minden reggel köd volt, és felöltözve indultunk túránkra és napközben megdöglöttünk a melegben és párában, a nap nagyon erősen sütött és hogy a ruháink sosem száradtak ki. Ez az örök köd vidéke. Ez most is így volt. Parasztházban volt a szállásunk, 2500/fő/éj, ami igen baráti egy egész házért. De a házban sem száradt meg a ruha, a türülköző, nem csak anno a sátorban. Amúgy csodálatos vidék, tök nyugi, csend, szemet gyönyörködtető táj, és értékek műemlékek. No bevezetésnek ennyit.

1. nap, szombat: No hát a tervezett 8 helyett 9-kor indultunk, de nem gond, olyan 12 körül már a szlovéniai Lendván voltunk, ahol megvettük a szlovén egyhetes autópálya-matricát, megnéztük lentről a várkastélyt, bemenni nem akartam, majd Árpád-kori templomnézőbe továbbutazás Bántornyára. A templomban Aquila János festette 14. századi freskók. A templom tárva-nyitva, semmi felügyelet. Voltam már jó pár ilyen értékes műemlékben magyarországi és külföldi helyeken is, de ilyet még nem láttam. Általában egy falubéli őrzi a kulcsot és őt kell kérni, hogy kinyissa a templomot. Na mindegy, ez Szlovénia, és mint láttuk a közbiztonság igen nagy lehet, mert járó motorral is otthagyják az emberek a járműveket, motorokon a bukósisakokat csak úgy simán... szóval jó hely ez! :D Ezután Mártonhely, szintén ilyen kaliberű építmény a cél, de nem volt nyitva és semmi infó, hogy hol kéne érdeklődni. Ekkor mondtam anyumnak, hogy most vagy megyünk a szállást átvenni és akkor ma már nem tudunk mit nézni, vagy Maribor és Ptuj felé vesszük az irányt az autópályán. Ez utóbbi mellett döntöttünk, és átlépve a Muravidék határán az egykori magyar földet irány Szlovén-Stájerország fővárosa, Maribor.
Nem vártam sokat ettől a várostól, de többet kaptam. Tetszettek például a középkori bástyák a Dráva partján, tetszett a várkastély. Nagyon pozitív benyomással mentünk tovább Ptujba, mely egy középkori város szintén a Dráva partján Horvátország felé. A leírások alapján varázslatos hely. Hát valóban. Nem is annyira a városka, mint a vár odafönt, ahol valószínűleg esküvőre készültek elő a várudvarban, mert valami fogadás volt előkészítve, elegáns ruhájú népek szállingóztak, és szólt a szlovén sramlizene. :D Igazi stájer hangulat volt ezen a reneszánsz udvaron. Alig bírtunk elszakadni innét. Késő este érkeztünk meg a szállásra, ami egy hagyományos őrségi parasztház volt, bazi nagy kulcsú régi zárszerkezettel. =) Ja, és már az Őrség vidékén járhattunk, mikor egy csodás üstököst láttunk. Hatalmas csóvája volt! Még sosem láttam ilyet. Lenyűgöző.

2. nap, vasárnap: Kora hajnali kelés, hogy minden beleférjen a napba. Indulás hétkor, elszúrtunk két órát: egyet a készülődéssel, egyet meg, hogy vasárnap hajnalban sehol sem volt nyitva benzinkkút a környéken, végül Zalalövőn találtunk egyet. 11 körül megérkeztünk Ljubljanába. Nagyon tetszik ez a város. Jó hangulat, szépek a közterek, épületek, s jó a tudat, hogy 100 km a tenger - mint ide Siófok. Mászkáltunk a hidakon ide-oda, kóboroltunk a kissé sikátoros óvárosban, majd megmásztuk a várhegyet. Olyan volt fölfelé az erdőben menni, mintha nem is a város közepén, hanem egy hegységben lennénk, még az illat is teljesen erdei volt. Kicsit Gellért-hegy érzés, de annál igazibb. Fölérve kicsit Belgrád-érzésem volt a várárokkal körülvett bástyák láttán, pedig nem is úgy néz ki, mint az ottani erődítmény. Itt a középkori várat nemrég újították meg oly módon, hogy láthatóan - ám nem úgy mint a visegrádi Salamon-toronynál, ahol ugye jól odaba**tt betonból - más anyagból építettek újjá egyes részeket, hogy ne csak egy rom legyen. Persze sok minden eredeti. Föntről az óratoronyból körülnézve ellátni a magashegységekig! :D Aztán átmenve a folyó túloldalára irány a laposabb, "pesti" oldal felfedezése, néhány középület megtekintése, mint pl. a meztelen emberkékkel díszített Parlament épülete - valójában a különböző művészeti és tudományágak megjelenítése. Szóval élmény ez a város. Meg kell nézni! Ajánlom! :D
Két óra körül indulás a tengerpartra, Ancaran településre. Azért ide, mert Koperban már voltunk, és a legközelebb szerettem volna lenni Trieszthez, hogy biztosan átmenjünk megnézni. :P Hát... lehet rossz döntés volt, mert pár méterre a parttól volt csak átlátszó a víz, köszönhetően részint a homoknak, részint - és nagyobbrészt - a Koperi-öböl szennyezettségének. Anyu azért élvezte, és az volt a lényeg, én még megyek tengerhez az idén, remélhetőleg többször is. A parton a pasik között nem volt kiugróan helyes, ám az egyikre mégis rákattantam annyira, hogy a kemping tusolójában - ahová bementünk pancsolni - kivertem rá, elképzelve, ahogy dugom a szőrös fenekét. :P Nyam... =))
Hat körül irány a 9 kilométerre lévő olasz kikötőváros! =) Trieszt gyönyörű! Érezni, hogy az osztrákok kikötője volt az építészetén, leginkább a főtéren. 15 éve már voltunk itt, de nem sokra emlékeztem belőle. Most lenyűgözött. Persze főleg a kikötőnek és az esti fényeknek, és a számomra a velencei Szent Márk térre hajazó főtéri hangulata miatt. Mikor kiléptünk az épületek közül és megláttuk a hatalmas, díszoszlopos, elegáns, tágas teret a végében a tengerrel, egymásra néztünk, és tudtuk, igen, mindkettőnknek ugyan az a hely jutott eszébe - az előbb említett. Én ugye odavagyok a gótikáért, és a Dózse-palota a legjobban szeretett épületem a világon, de a trieszti főtér szerintem mégis túltesz a Szt. Márk téren eleganciában. Visszaindulás este 9-kor. Csak a kocsiból láttam meg a római színház lelátóját, de nem baj, végül is nem volt ide már útikönyvem, megbocsátható. :P Egy rossz fele vett kanyar miatt kimentünk a városból, és visszafele egy-másfél órát álltunk a dugóban. Mégis honnan és hova tart ez a rengeteg olasz vasárnap este? Úgy látszott, hogy a külvárosi partikba... hihetetlen. Szóval ennek köszönhetően hajnal egy helyett olyan fél háromra értünk az Őrségbe.

3. nap, hétfő: Délután fél egykor kelés. Háromkor indulás Grazba, nem autópályán. Stájerország gyönyörű, fél ötkor érkeztük a városba, közel van. Grazban majd' minden épület felújított, mint a legtöbb osztrák városban. Megmásztuk itt is a várhegyet, melyen vár már nincs, mert Napóleon leromboltatta, de az óratorony és a harangtorony megmaradt. Kilátás itt is szép, szerencsére az utak kiépítettek fölfelé. Végigpásztáztam, miket nézünk majd meg lentről, majd irány a belváros. Profi utcazenészek adják az osztrák klasszikus muzsikával a városhoz a hangulatot. Igazán felemelő. Grazban láttam életem eddigi legszebb templomát. A legmegkapóbb Kolozsvárott volt, a háromhajós gótikus kialakítás arra hajaz. Díszítés barokk, amit én a magyarországi általánossága miatt annyira nem csípek, de itt valahogy nagyon összhangban van a gótikával. Egyszerűen gyönyörű! A városháza elegáns, kissé a triesztivel vetekszik a díszítettsége.  Amúgy irigylem az osztrákokat. Nem kellett átélniük a településeiknek sem azt a pusztítást, amit a monarchia pompájában okozott hazánkban az elmúlt rendszerünk. Lépten-nyomon érezni a fényes múlt nyomait. Sőt, nem múlt, jelen, hiszen pl nem települtek munkások ezrei a díszes polgárlakásokba, nemesi palotákba, stb. De ezt most nem fejtegetem tovább. Szóval felemelő a légkör. Sikátorozás, egyéb nevezetességek, majd irány haza.

4. nap, kedd: Kényelmes kelés 7 körül, majd szállás elhagyása. Cél a környék elszórt látványosságait fölfedezni. Őriszentpéteren az Árpád-kori templom, majd Pityerszeren a skanzen megtekintése. Mivel túl korán érkeztünk, ezért ez utóbbiért fizetni sem kellett, igaz, belülről nem is láttuk a házakat. Fölelevenítettem, mi is az a tóka, meg a kástu, majd irány Velemér. Veleméren van az ország egyik, ha nem a legvarázslatosabb Árpád-kori temploma Aquila János XIV. századi freskóival. Varázslatos. A napfény az ablakokon időzítve süt be, azaz az épület van keletelve, és a festmények úgy festve. Pl Mindenszentekkor a szentek seregére esik a hajnali napsütés. Hátborzongató, hogy ennyire pontosan dolgoztak emberek, ilyen pontos számításokat végeztek. Az egész ki templom hangulata nem evilági. Ezután irány Lenti, ahol anyum szerette volna megnézni, hol volt apám katona, de mikor megtudjuk, hogy a laktanya a városon kívül van az erdőben, akkor lemondunk megtekintéséről. Irány Felsőlendva, ahol Szlovénia legnagyobb vára található. Mátyás királyunk itt pihengetett Itália felé menet. Reneszánsz belső udvar. Állítólag annyi szobája van a várnak, mint ahány nap az évben. Elhiszem. Hatalmas ez az építmény, és még nincs is felújítva a nagy része. Uniós forrásból finanszírozzák a helyrehozatalt, és az un. Hármas Natúrpark központját kezdték már kialakítani benne, mely a vidék osztrák, magyar és szlovén védett természeti területeit fogja össze. Kiírások és a várról tájékoztató szlovén, magyar, osztrák és angol nyelven. Ami eddig kész van, az igényes bemutató, a vécéről nem is szólva! :P A vár után az alatta lévő településen a gótikus templom megtekintése, majd autózás Stájerországba, Riegersburgba. Itt egy igazi, még ma is használatos - emiatt csak részlegesen megtekinthető - várat kerestünk föl. A terület a lichtensteini herceg birtokában van. Már messziről látszott a több száz méter magas bazalttömbön álló vár, lenyűgöző volt. Én még nem láttam ilyet élőben... Rohanva fél órába telt, míg az erődrendszer kapujától a várpalota bejáratáig megtettük a meredek, girbe-gurba utat. Közben végig azon gondolkoztam, hogy paci lehetett a talpán, aki itt a nemes urak hintóját fölhúzta. A belső kertekben szőlőtermesztés folyik még ma is. Az egész egy időutazás volt. A vár belsejében számomra érdektelen boszorkányper-kiállítás, és szerencsére néhány eredeti berendezéses terem. Kilátás itt is lenyűgöző, de számomra még inkább az volt, hogy a belső vizesárokban tényleg víz volt most is - a külsőben nyulak legelésztek. Azt hiszem, ezt a várat sem vette be senki. Elhiszem.

Itt történt, hogy miután leereszkedtünk a várból, és beülünk az autóba, venném föl a szemüvegem, de nincs a tokjában. Basszus, valahol ott maradt. De hol? Nagyon töröm a fejem, anyum az autóban keresi, de már nagyon idegesít a nyugtalansága, így lecsillapítom. Szépen, nyugodtan végiggondolom. Megvan! Mivel én vezettem, rajtam volt a szemcsi, és az első engem-fényképezéskor az első belső várudvarban a padra letettem a magyar nyelvű (!) tájékoztató alá. Uhh. 17.46. A vár 17-ig van nyitva, a lift - mert kiderült, az is van, panorámás - 18-ig van nyitva. Rohanás egyedül, kérdezősködés merre van. Rohanás, kint vagyok a faluból, még mindig sehol. Áhh, megvan! Rohanás, elmagyarázom a kasszáscsajnak, mi a helyzet, megértő, mosolyog, nem kell fizetnem, mondja, hogy siessek. Beszállok, majd fönt az ajtó előtt már az óriási várkulcsokkal a kezükben a személyzet. Basszus, bezárták. Elmagyarázom, mi a helyzet. Nem értik, mi az a "glasses". Rámutatok az egyik csajéra. Megértik, nevetnek, ez a csaj jön velem. Kedves, aggódik ő is, magyarázza, hogy mindent végigjárt bezárás előtt, nem látta sehol. Mondom, tudom hol van. Külső kapu kinyit, belső kapu kinyit. Várudvar. Baszus, nincs a padon. Esetleg alatta. Ja de, ott van, csak ugye keret nélküli, vékonyka. Huhh. Örül a csaj, gondolom hogy nem kell végigjárni a palotát. Lefele mesélem, hogy merre jártunk, leesik az álla az egy napos Trieszten. Dícsérem Stájerországot. Ezerszer megköszönöm neki, hogy segített.

Ezután még Németújvár várát lentről megnézzük - már csak erre maradt idő - Burgenlandban, majd irány haza, Budapestre.

Szóval hihetetlen jó volt, rengeteg mindent láttunk, átéltünk. A volt Osztrák Birodalom négy déli nagyvárosát (Marburg/Maribor, Laibach/Ljubljana, Triest/Trieste, Graz) bejártuk, élveztük kicsit a falusi lét csöndjét és nyugalmát, gyönyörködtünk erdőben eldugott őri templomokban, várakban, hallgattuk a tenger morajlását az egykori birodalmi kikötőben, kóboroltunk középkori kisváros sikátoraiban.
Négy nap. Ennél tartalmasabb nem is lehetett volna! :D

Várom a barátaimmal a folytatást, ami remélhetőleg már nyugisabb, és ugye tengerközpontúbb lesz. =))

Az előző rész tartalmából - szemezgetés "Egy meleg srác újrakezdése" blogomból

Most jöjjön néhány kedvenc bejegyzés a régi blogomról időrendi sorrendben.

Bemutatkozás :)

2010. ápr. 29. 21:50

Hát sziasztok!

Soha nem gondoltam volna, hogy én is blogger leszek! :P Igazából nem néztem utána, hogyan, miért és kik írnak ilyet... én most naplóként fogom használni, amit más is elolvashat, így értelmét látom, mert csak magamnak nem írnám sokáig... majd meglátjuk ez meddig tart.

Szóval akkor kicsit magamról. 24 éves pesti egyetemista srác vagyok. Majd' 180 magas, sportos - bár mostanában lustuló. :P A'szem ennyi, a lényeg úgyis majd a szövegből derül ki.

Azért kezdem el ezt az írogatást, mert most lett vége életem első komoly kapcsolatának, és mit nem mondjak, kibaszottul egyedül érzem magam. Ezt soha sem gondoltam volna, mivel serdülő korom óra stabil baráti társaságom van, gyerekkori barátok, akik jobban ismernek mint bárki más, középsulis társaság, akikkel rengeteg mindent együtt éltünk át... olyan emberek, akikre mindig mindenben számíthatok, mint ez most is kiderült. De mindez kevés. Esténként, mikor rám tör az egyedüllét, nem tudok mit kezdeni magammal. Fölregiztem persze társkerekre haverokat szerezni, akikkel lóghatok, akik melegek mint én - ja merthogy a barátaim egy srácot kivéve heterók, de ez a srácis most külföldön van. Szóval új arcokat akartam megismerni, úgy éreztem ez segítene most... de már kezdem nem így érezni... Egy szó mint száz, magányűzés ez a blog és talán önismereti gyakorlat nekem, ha majd visszaolvasom...

Ja, ugye ez egy napló-szerű dolog, szóval ez nem a reális valóság, ez csak az én valóságom... sajnos soha nem ismerhetjük meg a tárgyilagos igazságot a történtekről, nem érezhetjük át teljesen a másik fél szemszögét... na csak még ennyit akartam.

A nagy Ő története:

2008 szeptemberét írunk. Már tavasz óta nem voltam fönt társkereken, leszedtem magam, mert már meguntam a gyors szexeléseket, a sablon-randikat a lehetséges társ-jelöltekkel. Szaunákban, sötétszobákban soha nem voltam és az izgalmas képzelődéseken túl soha nem is vágytam rá. Szóval úgy gondoltam leszedem magam minden meleg fórumról, és lesz egy szép, nyugis nyaram, ami alatt rájövök, mit is akarok valójában. Aztán ősszel sulikezdés, minden idő itthon, Pesten. És regeltem rómeóra. Ez szeptember 12 vagy 13 volt, péntek vagy szombat. A lényeg, hogy Ő írt nekem másodjára, hogy szeretne velem ismerkedni. Nem hittem el! Igazán helyes volt, habár volt egy képe, amit azóta sem értek hogyan készített magáról, mert nagyon szörnyű volt, de a többin kifejezetten bejött. Pont az én eseten: barna haj, barna boci szemek, kisfiús arc. Magasság 185 körüli, átlagos testalkat. Aztán leveleztünk. Emlékszem, volt még egy srác, aki szombat este írt nekem, hogy nem-e engem látott Siófokon a strandon menni az öltöző felé, mert nagyon bejöttem neki - mint kiderült főleg a fenekemre állt rá -, s vele is beszélgettem sokat. Úgy gondoltam, nem lehet véletlen, hogy még aznap megtalált rómeón... ez egy jel! Hát nem, hétfőn Gödöllőn dolgoztam, értem jött kocsival este 10-re, de őszintén bevallotta, hogy csak dugni akarna, mert nagyon tetszik neki a testem... szóval megbeszéltük hogy nem lesz semmi. Közben már Ővele is telefonálgattunk, msn-eztünk, nagyon szeretett volna már találkozni, de nekem egyszerűen nem volt időm... és itt kezdődött a mi kapcsolatunk: 16-án, szerda este msnen összeveszett velem, hogy csak szórakozok vele és nem is akarok találkozni. Nem is volt kíváncsi, mit mondok neki. Letiltott... majd smsben 17-e 0.41-kor (még megvan az sms=)) jött egy üzi: "Még mindig él az ajánlat." Ez volt az első tőle kapott sms-em. Ez azt jelentette, hogy még mindig szeretne velem talizni, de csak ha pár napon belül összehozzuk. Épp írtam neki a pozitív választ, mire jön tőle egy sms, hogy jó ennyi akkor, és hogy mekkora szemét vagyok hogy nem válaszolok, kb ez volt benne... aztán írtam, hogy éppen folyamatban volt a levél.... nem vagyok egy gyors sms-ező... Ja ezen az estén nem csak msn-ről törölt engem, de rómeórol is magát, hogy ne érjem el sehol, meg hogy elege van a sok szemét melegből. Másnap, csütörtök este láttam, hogy visszaregizett rómeóra, kint volt a főoldalom az újak között. Mivel egész nap ezen agyaltam, hogy hogy megbántottam ezt a srácot, pedig nem tettem semmit, csak félre értette a helyzetet, így írtam neki, hogy ha gondolja én még mindig szívesen találkoznék vele. És örült, hogy írtam. Le is beszéltük vasárnap kora délutánra a találkozót a Vörösmarty térre.

Ez a kezdet bejósolta szinte az egész kapcsolatunkat... félreértések sorozata. Vasárnap első látásra beleszerettem... ő is belém, azt mondta, és ezt éreztem is. Soha nem hittem volna, hogy én ezt átélem. Nem hittem, hogy két fiú között lehet ilyen Banggg...! Életem legjobb randija volt! Étterem, séta, kávézó, mozi... és első csók is volt... meg kicsit több is annál a moziban! :D

Egyből becézgettük egymást, és tervezgettünk... egy közös jövőt. Ő is komolyat keresett, én is. Később ki is mondtuk egymásnak, hogy egy életre. Hogy bármi történjék is, mi együtt maradunk, megoldjuk a problémákat. És kimondatta velem, amiben előtte nem akartam és nem is hittem. Persze nem akartam neki kimondani, de annyira egy hullámon voltunk, és annyira Őt kerestem, olyan jó volt minden, hogy hónapok alatt belém ivódott, lassan megbarátkoztam vele és kimondtam: "Örökre!"
Ez nekem azt jelentette, hogy mindig kitartunk egymás mellett jóban-rosszban. Hogy egész életünkön keresztül együtt leszünk.

Két hete, 2010. április 17-én vége lett. Nem bírta tovább az újra és újra felmerülő problémákat. Szakított.

Az Örökre megrepedt. Iszonyatosan fájt, ütött a (mutatott) hidegsége. Éppen Egerben voltam egy barátnőmmel két napra, ami jól is jött, mert azon a héten sokat veszekedtünk, pedig alig találkoztunk, és ő mindig azt mondta, hogy neki kell az egyedül lét, hogy lenyugodjon... még az első egri napon Ő keresett, hogy mi van velem... és írtam neki, hogy milyen jó lesz majd együtt eljönni ide... és erre másnap válaszban írta hogy max majd barátként. Ez volt a szakító sms... "Lehet együtt is elmegyünk oda mint barátok. Biztosan szép hely. Érezzétek jól magatokat." Teljesen ledöbbentem. Ütött, fájt, leírhatatlan... még most is érzem. Nem hittem el. Azt mondta, mindig együtt leszünk. Megoldjuk a problémákat. Ő hangsúlyozta és kérdezte mindig, hogy ugye mindig így lesz?! És most szakít. Ilyen gyáva módon. Még aznap, szombaton este haza mentem, és elkezdtem költözködni. Otthagyott egyedül. Azt írta sms-ben, hogy nem tud ott lenni velem, nem bír. És hogy ne bántsam. Annyira sajnáltam. Nem tudom elmondani mennyire. Annyira kisfiú belül. Azt hiszi, hogy mindenen segít, ha agyban lerendezi és uralkodik az érzelmein. Elmenekült, és egyedül kellett darabjaira szednem, apró részekre tépnem a közösen felépített életünket. 19 hónapot voltunk együtt pár nap híján. Ebből szintén pár nap mínusszal, de egy évet éltünk együtt. Együtt a közösen kinézett álomszép bérelt lakásunkban. Közösen választottunk ki bele minden bútort, minden tárgyat együtt helyeztünk el, közös megegyezéssel. És most minden szerte kell hogy foszoljon... minden elveszik... elveszett... Vagy nem gondolt bele mivel jár ez, vagy nagyon elege lehetett már ebből a kapcsolatból. De Ő elment... egyedül szedtem szét az álmunk megtestesülését... Iszonyatos volt!
Visszatérve az Örökre jelentésére. Anyumnak mondtam, hogy mennyire fáj, hogy elhitette velem, hogy elhittem, mindig együtt leszünk, és mégsem bírta ki. Mondtam anyunak, hogy lehet, neki mást jelent ez a szó?! Anyunak mint elmondta mást. Neki azt jelenti, hogy két ember Örökre együtt maradnak az emlékeikben, hogy talán Örökre együtt lesznek a túlvilágon, és hogy már Örökre megváltoztattak egymásban valamit. Ezáltal Örökre együtt maradnak bármit is hoz a jövő. Soha nem tudják kiírtani a másikat önmagukból. Ezen most is sírok, ahogy leírom. (Mióta szakítottunk, elég sokat sírtam, leginkább az első napokban, de esténként néha mostanában is.) Igaza van. És lehet, Ő is így gondolta? Hát ha nem, már így van, az biztos. Nekem már ezt jelenti e szó.

"Örökre!"

Emlék az egész város

2010. ápr. 29 23:50

Ma találkoztam először valakivel a netről a szakítás óta. Haverkodás volt a cél, de még az sem jött össze, mert semmilyen közös téma nem volt... gáz. El is vette kicsit a kedvem új ismerősök szerzésétől, de ez biztos csak átmeneti.

Utána nekivágtam a városnak sétálni egy jót, ez mindig megnyugtat. Betettem a fülembe a kedvenc zenéimet a '90es évek diszkóslágereiből és irány a Város! Útközben jöttem rá, hogy nem egyedül sétálok... mindenhol ott volt Ő is. Ott volt az Andrássyn a Párizs áruháznál, ahogyan reklamál a túlszámlázás miatt a kávéházban, az út járdáján, ahogyan büszkén végigsétáltunk egymás kezét fogva még az első hónapokban. A Bazilika mellett elsétálva megláttam a California Coffee-t (CC), ami az egyik kedvenc helyünk volt... mindig az ablak mellé ültünk és iszogattuk a kávét. Emlékszem, még misére is eljött velem a Bazilikába, és előtte beültünk a CC-be reggeli címén. Most is bementem a templomba. Szinte mellettem ült a padban. Nem vallásos, de mégis eljött velem, és igyekezett jól érezni magát. Ennyire szeretett. Az új főutcán már nem jött szembe újabb emlék, ez új szakasz... aztán jött a Vörösmarty tér... első találkozónk helyszíne. Emlékszem, hogy féltem, hogy elkések, végül én vártam rá... megbeszéltük, hogy a szobor előtt lesz a tali. Itt sétáltam, mikor megláttam, s akkor elindultam felé a kis úton. Azon a kis ösvényen történt meg a csoda! :D És azután is hányszor megfordultunk erre... HandM, Zara, és.... és igen, ez már a Főutca, de mégis valami régi van ott: a Vapiano!!! A kedvenc éttermünk. Együtt fedeztük fel. Ez a Mi helyünk. A funghis spagetti, amit annyira szerettünk. Még a közös profilunkat is ezután neveztük el az egyik közösségi portálon! Most meg is néztem. Ott van még. Nincs erőm letörölni. Ő már biztosan megfeledkezett róla... legalább ott együtt maradunk. És hányszor készített nekem otthon is funghis tésztát! :D:D Jaj, nagyon jókat tud főzni!
Aztán megyek a Deák felé a fesönsztríten, és ott van az a kávézó, ahol talán pont egy éve tavaly kint ültünk és készítettem róla fényképeket a mobilommal... épp a napokban néztem meg őket. Ugyan úgy állították föl idén is a kiülős részt. Üres volt a helyünk... És a Deák... ahol mindig a mozgólépcsős feljárónál jöttünk föl, mert azt szerette.

Mindenhol ott van. Persze, tudom hogy azért, mert most erre áll rá az agyam. De jól is esett... igen, mindenhol ott vagyunk. És minden pár ugyan így ott van a város utcáiban, tereiben, üzleteiben. Megannyi letűnt nagy szerelem. Emlékek, amit már talán senki nem ismerhet meg, és amit lehet, hogy soha többet nem élünk át újra együtt.

Szakításunk közbetlen előzménye

2010. máj. 5. 11:27

na visszajött a második csomag is, amit anno elküldtem Neki a cumóival... az előző után, mikor írtam mailt, azt válaszolta, hogy nem volt ideje elmenni érte a postára... úgy látszik erre sem, de már nem igazán izgat, automatikusan mentem és fizettem a visszaköltséget is a postásnak...

Tegnap, éjjel, vagy inkább ma hajnalban elolvastam azt a bizonyos beszélgetést - mailben még megvolt, mert elküldtem neki, mikor akkor egyből írtam erről Neki -, amit megtaláltam véletlenül a gépén, és ami végül elindította a lavinát... két és fél órán át tartott elolvasni... Hát... Ez egy délután fél négytől éjfél környékéig tartó beszélgetés... szinte folyamatosan... msn. És ő lementette, és olyan figyelmetlen volt, hogy mikor új gépe lett, akkor ezen a közös gépünkön - amit később csak én használtam - rajtahagyta. Egyik nap kerestem szexvideót hogy kiverjem, de lassú volt a net, DVD-t lusta voltam előkeresni és tudtam, hogy az ő dolgai között a gépen volt régebben három film... Ez április 15-én volt. és a videót nem találtam meg, de figyelmes lettem egy, ősszel még nem látott tömörített mappára... hát igen, nem kellett volna megnéznem... benne mentett beszélgetések srácokkal, képek róluk, s mindez az elmúlt fél évből...
Mivel tavaly nyár közepe óta nem dugtunk, és orál is csak havi 2-3 alkalommal volt, és ő nem igazán ilyen visszafogottnak tűnt a kapcsolat elején - bár soha nem vittük túlzásba, ez tény, de akkor még talán a helyhiány miatt, lehet mondani -, ezért már ősz vége felé elkezdtem gyanakodni, egy barátnőm ráadásul mondta, hogy az ő pasija hasonlót csinált a kapcsolatuk vége felé, és kiderült, hogy folyamatosan megcsalta... Hát enélkül a beszólás nélkül is tudom, hogy egy férfinak vannak szükségletei... nekem is, mégis visszafogtam. De mondjuk szerintem a volt Párom sem csalt meg... bár ezt már sosem tudom meg.
No de vissza a témához. December elején megtaláltam egy beszélgetését, akkor tényleg kerestem a gépen erre utaló nyomokat és voálá! Egy véletlenül automatikusan mentett msn-beszélgetés, amiben az volt, hogy képet is küldött magáról... rákérdeztem... azt mondta nem a saját adataival és képével tette, és hogy mivel nincsenek barátai, ezért keresett valakit akivel beszélgethet... mondjuk ebben a beszélgetésben csak szexről volt szó... elmentem otthonról, mert nagyon megalázva éreztem magamat azután, hogy mindig esküdözött hogy nem ismerkedik senkivel... ez pont egy vizsgám előtt volt ráadásul, de mondjuk ez mellékes, ez sokkal fontosabb volt... nagyon megijedt, látszott rajta - annyira féltettem, de nagyobb volt a sértettségem - és én is megijedtem, hogy mi lesz ebből... hazamentem végül hajnalban és átöleltem... Ez után azt írta sms-ben - szakítás után olvasgattam a régieket -, hogy nem kell féljek, átértékelte az életét és hogy sokkal többet törődik majd a kapcsolatunkkal... minden esetre átbeszéltük, és mondtam, hogy ha erre van szüksége, tegye... december közepe...

És akkor megtaláltam áprilisban ebben a mappában több beszélgetést... egész decemberről... a veszekedés előttről és utánról is... konkrétan ezt a fél naposat nem tudom mikorról, de úgy emlékszem utána volt pár nappal... ahogy olvastam olyan volt, mintha ledobtak volna valami iszonyat mély szakadékba és csak zuhannék... mi derült ki belőle? tények szerint: nem először beszéltek, és nem is utoljára, telszámot cseréltek a vége felé, a magát főleg aktívnak beállító párom arra vágyik hogy jól megbasszák, és úgy adta elő, hogy ezt én nem akarom (!!!), hogy kicsit alázzák - amihez hozzá kell tenni, hogy már attól kiborult, ha "irányítottam" a szexben, ami csak annyit tesz, hogy jeleztem pl, hogy még ne dugjon, hanem nyaljon tovább, vagy nem dugtam be akkor, mikor ő akarta, hanem még játszani akartam vele... -, hogy gyerekes vagyok szerinte - valóban ebben van igazság -, hogy nem hallgatom meg (!!) - mikor alig vártam, hogy végre beszéljen magáról és olyankor nagyon-nagyon boldoggá tett, mikor elmondta nekem a gondjait -, és hogy szerinte én nem éltem még ki magamat, és nem tudom szétválasztani a szexet a szerelemtől... de ő igen, és ezzel a sráccal úgy érezték, hogy mindig egymást keresték (!) - második vagy harmadik msn-beszélgetésük volt, és a volt Párom olyanokat írt... hogy már úgy érzi, kötődik hozzá, meg hogy majd vigyázni fog rá, vigyáznak majd egymásra (!!); ezeket velem is mondta már az elejétől... úgy megsajnáltam most újra elolvasva... szerintem komoly kötődési problémái vannak, de ezt most nem osztom meg veletek... És ami a legnagyobbat ütött: nem elég, hogy magáról küldött képet, és nem csak az arcáról, hanem a farkáról is, hanem még rólam is (!!!!!), arc, fenék, ÉS - el sem hiszem még most sem, annyira hihetetlen, hogy neki ennyire mást jelentenek ezek a fotók: a közösen Krakkóban készített szexképekből is küldött... Nekem ez a kapcsolatunk egy meghitt pillanatáról készített emléket jelenti.. neki csupán szexképek... igen, valóban nem tudom szétválasztani a szexet a szerelemtől vele kapcsolatban... de hát miért kéne a párommal ezt megtenni???!
Megbeszélték a sráccal hogy találkoznak majd, hozzánk is átjöhet, mikor nem vagyok otthon, hogy majd együtt mennek fürdőbe meg szaunába és nekem meg a srác párjának nem kell erről tudni, hogy majd az lesz nekem beadva hogy sokáig kell dolgoznia... ez a szöveg sokszor elhangzott valóban... mindig elhittem, csak az utolsó héten gyanakodtam, de lehet akkor is tévesen...

A lényeg, hogy ezután írtam neki egy mailt... elolvastattam utólag több barátommal... mindegyik szerint túl megértő volt a levél... direkt és ezt ma sem bánom!!! Így éreztem mindent, ahogy leírtam. Én ezek után is nagyon szerettem, szeretem még most is - más kérdés, hogy most már nem kezdeném újra Vele, ugyan így legalábbis biztos hogy nem... Leírtam, hogy úgy látom, hogy nagyon nem érzi velem jól magát, hogy amit olvastam, azt igyekszem megérteni és úgy érzem megértettem, hogy nincs mit megbocsátanom, mert ez az én hibám is, hogy azért a rólam küldött képek ütöttek, hogy jó lenne, ha el tudja képzelni hogy őszintén viselkedik, hogy én így is szeretném folytatni, és hogy nagyon szeretem, de ezért nem kell velem maradnia, ha neki ez már sok - mert mindig ezt mondta, hogy nem bírja tovább a problémákat és hogy neki nincs erre ideje meg energiája, hogy ezzel, ilyenekkel foglalkozzon ...mi fontosabb lehet az ember magánéleténél kérdem én?! ...ismét csak más felfogás... De tényleg sokszor azt hittem idegösszeomlást kap, annyira látszott rajta, hogy nem bírja a problémákat... jobb is hogy szakítottunk... tényleg? Nem tudom... én igyekeztem vigyázni Rá. Vajon más is fog ennyire??? Annyira féltem, olyan kisfiú, olyan sérülékeny... Ezt ő is sejtheti, mert nem enged közel magához senkit... engem közel engedett... nagyon közel... sokszor mondta is hogy bánja, mert így kiszolgáltatott nekem, hogy így "zsarolni" tudom... az igazság, hogy ha két barát, családtag, szerelmes kötődik a másikhoz, azzal kiszolgáltatja magát neki... ez a bizalom... és ez nem zsarolás, hanem kötelezettség és felelősség. És mikor Ő ezt zsarolásnak érzi, szerintem akkor érezte ennek a szoros köteléknek a súlyát... hogy fájdalmat tudunk egymásnak okozni akaratlanul is...

De ez sok volt Neki...

Azt ígértem Neki, Ő pedig nekem, hogy mindig vigyázunk egymásra, mindig együtt maradunk. Hogy soha nem engedjük el egymást... iszonyat bűntudatom van, hogy mégis hagytam, hogy elmenjen... hogy kitaszítson engem... de úgy éreztem Rajta, hogy Ő már tényleg átlépte a határt, ami után már nem éri meg neki ez a kapcsolat... Meg kell tanulni elengedni... ezt mondogatom... azt látják rajtam kívülről, hogy jól haladok... dehogy haladok jól... kívül nevetek és igyekszem örömöt találni magam körül, de belül még mindig velem van. Nem tudom kitépni, nem is akarom. Mindig velem lesz... bennem. Majd jön új kapcsolat, talán még új szerelem is, nem tudhatom, de Ő biztosan bennem lesz már Örökre!!!

Látszik, talán túl komolyan veszem a kimondott szavakat. Ez az én nagy hibám!

Újra végig olvasva ezt a beszélgetést úgy éreztem, jól tettem, hogy nem támadtam le. Nem tett Ő semmi rosszat, csak keresett valamit... amit tőlem nem kapott meg... nem tudom, hogy meg tudtuk volna oldani vagy sem... Ő úgy érezte ezek szerint hogy nem. Folyamatosan az van bennem, hogy ha ennyire közel voltam hozzá, akkor már nagyon elkeseredettnek és tehetetlennek érezhettem magát, hogy véget vessen ennek a kapcsolatnak... persze benne van, hogy nem akar senkihez ennyire közel lenni... nem szokta meg, nem volt senki, akihez ilyen közel került volna és ne bántotta volna meg mélységesen gyerekkorában... és ezt a sémát szinte elvárja most, mikor a kapcsolataiban kötődést érez... szinte előre várja a csalódást, és minden kis problémától megijed. Pedig velem sok problémát igyekezett megoldani, próbált nem megijedni és sikerült is... de ha két ember így eltávolodik, mint ahogy mi - alig beszéltünk, alig szexeltünk, alig voltak programjaink, lényegében csak egymás mellett éltünk -, akkor nem csoda, hogy nem érzi úgy, hogy van miért harcolni, mikor amúgy is fél a problémákkal szembe nézni. Ezt ő sem titkolta soha, hogy miért szakított az előző kapcsolataiban...

Ismét csak oda jutottam, hogy sajnálom. Sajnálom Őt, sajnálom a kapcsolatunkat, sajnálom talán magamat is... de mindenek előtt iszonyúan féltem ŐT! Mi lesz Vele így?! Boldog lesz-e valaha? Megtalálja azt, aki igazán tudja szeretni, és vigyáz rá, és segít neki biztonságban éreznie magát??? Nem tudom, de nagyon remélem és kívánom Neki! Mert Ő egy nagyon jóindulatú, rendes értelmes, helyes, szeretetreméltó srác. És Én még mindig nagyon SZERETEM! Nem akarom, hogy baja essen, hogy újra csalódás érje, hogy megbántsa valaki... na sikerült megint megsiratnom magamat... bennem vannak azok a szavak, amikkel becéztem... a közösen kitalált aranyos szavaink, az ágytakarónk neve, amit mi adtunk neki... :D Mindez majd a feledésbe vész... Nem akarom! Életben akarok mindent tartani! Lehet, abban reménykedek, hogy újra kezdjük? Nem tudom... hagytam neki levelet, leírtam, hogy várni fogom... ezt tartom is... de ha valaha így is lesz, másképpen kell tennünk a dolgainkat... de nem. Ezt a kapcsolatot már Ő nem akarja... szabadulni, menekülni akar... meg is tette, ezt teszi most is, mikor minden kapcsolatot megszakított velem... Nem keresem. Tiszteletben tartom az akaratát... Neki lehet, tényleg így lesz a legjobb. Csak nem tudom, hogy lesz-e valaha olyan, aki meg tudja Őt "szelídíteni". Láthatóan nekem nem sikerült... egy ideig igen, de valami elromlott... valamit elrontottam, vagy talán mindketten...

Na befejezem, mert már nagyon hosszú ez a bejegyzés. Vigyázzatok a párotokra nagyon!

ui:Láttátok a Rózsák háborúját? (Danny DeVitio, Michael Douglas és Kathleen Turner) Kötelező! És ott mondja DeVito, hogy jól gondoljuk meg hogy el akarunk-e válni! Mert akkor minden eszközt be kell vetni és nem szabad meghátrálni. De ha még egy szikráját is megtaláljuk annak a szerelemnek, ami összehozott minket, akkor lehet, érdemes megpróbálni újra fölépíteni mindent, mert akkor még van esély... Meg egy másik ilyen mondata, hogy mindig nagy kérdés egy kapcsolatban, hogyan szabaduljunk meg attól, aki maradni akar és hogyan bírjunk maradásra olyasvalakit, aki szabadulni szeretne... meg az egész film nagyon jól megmutatja, milyen indulatok gyűlnek fel az évek során két, egymást valaha szerető emberben... Na mindegy, meg kell nézni! :D

"Találkozás egy régi szerelemmel"

2010. máj. 14. 2:57

20 perce értem haza. Hajnali fél három lesz. Találkoztam az első kapcsolatomból a volt párrommal. Neki is és nekem is szükségünk volt egy kis kikapcsolódásra. Tudtam, hogy rossz passzban van, írtam neki és ő vissza... spontán kocsikázás a városban plusz egy kis éjszakai séta. Furcsa volt. És jó is egyben.

A mi kapcsunk 2007. februárjától tartott majd' fél évig. Ő vidéken élt én Pesten. Havi 2-3 tali fért bele, meg napi 2-3 hosszú telefon. Távkapcsolat... de volt köztünk valami bizsergés ez tény. Nem, valójában nem szerelem, de majdnem (egy újabb dal: "Majdnem szerelem volt" by Máté Péter :P). Neki én voltam az első nem csak fiúkapcsolatban, de fiúszexben is. Nekem ő volt az első kapcsom.

Szóval két és fél év után télen futottunk össze egy városnézésre. Itt él Pesten már két éve, de még nem is nézett igazán körül, csak amit velem anno látott, azt ismeri. Furcsa volt látni. Mintha semmi nem változott volna, olyan volt a februári talink. Ma nem így láttam. Ma nem. Nem éreztem én már semmit iránta most, de láttam rajta valamit, ami nagyon elkeserített. Eltűnt valami. (dal: Mikor utoljára láttalak csillogtál, úgy fájt hogy nem vagy az enyém. Most szemedbe nézek és csak az fáj, hogy mennyire nem fáj semmi. by Heaven street seven) Olyan meggyötört volt. Mindig éreztem iránta kis felelősséget, mégiscsak én voltam, aki elkezdte kinyitni ezt a világot előtte... és most ez a világ megváltoztatott benne valamit, amit nem kellett volna. Régen tele volt ambícióval, tervekkel, vidámsággal. Most a napokért küzd és belefáradt az örömkeresésbe.

Mikor kiszállt a kocsiból, kézfogással köszöntünk el. Ekkor azt mondta: "Milyen fura, nem?" Erre visszakérdeztem, hogy mi. De tudtam én mire gondolt... hová lettünk?! (Vénusz: Hol van az a régi nyár?) Hol van már a mi szerelmünk? Mi ez az üresség helyette? És mégis mi volt ez a kézfogás? Mint két idegen... két egymásnak idegen ember.

Hazafelé a múlandóságon járt az eszem... egyszer minden véget ér... (Máté Péter: egyszer véget ér a lázas ifjúság) Vajon aki most annyira hiányzik nekem, aki miatt fájnak a napok, Ő is így a múltba vész? Nem szeretném. Ő az első nagy szerelmem, Vele nem történhet ez...

Végezetül egy idézet Amelie csodálatos életéből: "Ha Te nem volnál, érzéseim csak a régmúlt érzéseim árnyképei volnának." Most már értem...

Jókedv és Chopin

2010. máj. 23. 12:31

No csak annyi, hogy ma elég jó kedvem van! :D Végre. Biztos benne van, hogy most süt a nap, hallom a madarak hangját és hogy az a srác, akivel írtam, hogy találkoztam pár napja a lakásán, szóval tök jófej és rendes. Nem, nem akarok tőle semmi komolyat, csak társaságot. Azt hiszen ilyen haverokat keresek, mint ő. Na jó, most nagyon belelkesedtem, de remélem így folytatódik köztünk ez az ismeretség. Kölcsönös, törődő és őszinte, nyílt haverkodás.

És mikor rossz kedvemvan azért, mikor ilyen jó kedvem van azért, de mindig az egyik kedvenc darabom ez a Chopin keringő: Op. 69 No.2

Ez a felvétel áll hozzám a legközelebb azokból, amit találtam - mondjuk én kicsit túl szoktam szenvedélyesíteni, mert úgy szeretem, ha ömlik belőle a fájdalmasság -, de sajna itt ilyen képek vannak, amik igyekeznek befolyásolni a hangulatot. Szóval csak hallgassátok és képzelődjetek magatok! :D
Szerintem a legtöbb mollban írt keringője Chopinnek magáról a szerelemről szól. A csodálatos vágyakozásról, örömteli és fájdalmas szenvedélyről, visszafogott, mégis a mélyben burjánzó vágyakról, érzelmekről, melyek fel-fel törnek a felszínre. A beteljesedésről, melynek túláradó boldogsága csupán pillanatokig tart és utána ugyan az az érzelmi paletta átcsap a másik oldalára és ugyanazon színek másik árnyalata a vidámból fájdalmasat varázsol. Csodálatos!

Na megint elkalandoztam, tessék meghallgatni! =))

ui: Láttátok a Stepfordi feleségeket? Nicole Kidman, Bette Midler, Glene Close... ott is az álomvilágot a keringő jelképezi az egyik főszereplőnek. Nekem is. És a valóságot is kicsit.

Veled leszek én by Koltay Gergely

2010. máj. 25. 19:39

Mielőtt még arra gondolnátok, hogy megint rossz hangulatomban vagyok hogy ilyen verset teszek ki, közlöm, hogy nem. Ma is jó napom volt! :D És úgy érzem már az elengedés útján járok. De anyum kapott egy verses könyvet: Koltay Gergely: Őrizz meg engem. Szeretném megosztani veletek az első verset a kötetből, mely annyira igaz, és bizonyítja: nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel.

Koltay Gergely:

Veled leszek én

Veled leszek én mikor már nem is érzed,
veled leszek én, mikor más mellett ébredsz,
veled leszek akkor is, mikor főzöd a kávét reggel
és áthúzol néhány dátumot - csak sírsz, bár tudnod nem kell.

Veled leszek én, mikor idegen lesz már minden,
új arcok, új szerelmek, idegen új nevekkel,
veled leszek akkor is, mikor rájössz minden rossz már,
de beletörődsz - így kell legyen - hiszen te erre vártál.

Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél.
És soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém
én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem kellenél!
Úgy kellenél!

Veled leszek én, ha elfordulsz az utcán,
a tévedést, a zavart, ne lássuk egymás arcán
veled leszek akkor is, mikor már nem is érzed,
más mellett alszol el, de az én fényképem nézed.

Annyi mindent mondanék,
de nincs már több szavam.
Annyi mindent mondanék,
de félek megzavar.

Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél.
És soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém
én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem kellenél!
Úgy kellenél!

... dehogynem kívántam... nem kellett volna. Bele kellett volna mennem az elejétől fogva. Bárcsak visszafordíthatnánk az idő kerekét, bárcsak meg nem történtté tehetnénk ezt az egészet. De nem. Jobb ez így, úgy érzem már én is. Egymást csak kikészítettük volna hosszú távon.

Na jó, még egy:

Koltay Gergely:

Mondd, gondolsz-e rám...

Mikor egy Este,
otthon egyedül talál,
az ablakon kinézel, de semmit se látsz -
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből
az idő elszivárog
és elfelejtett szavak után
nem fordulsz már vissza -
mondd, gondolsz-e rám?

Megteszel mindent,
úgy csinálsz, mintha élnél,
órádra sem nézel, elrohansz mielőtt sírásra
görbülne szád - mondd, gondolsz-e rám?
Amit elvettél magadtól,
nem kapod ajándékba vissza,
imád égbe, hallgatásod földre száll -
mondd, gondolsz-e rám?

S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágon
magad a tükörben oly öregnek látod -
mondd, gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod és
napról-napra árulod el titkait másnak -
Mondd, gondolsz-e rám?

Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben
te egyedül gömbölyödsz fészkedbe -
mondd, gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
de legbensőbb titkaid nem érti új barátod -
mondd, gondolsz-e rám?

Egyszer majd tudod
szép lesz újra minden.
Nem lesz hiba a dalban,
nem lesz hiba a versben.
Igaz lesz minden szó,
a csókok szívedhez érnek,
s a madarak a messzi délről
lassan hazatérnek.
S én várni fogok, mert várni kell arra,
aki nem jön el.

Fáradt éjszakában - tudod - álmatlan csend,
de hajnalban a derengés új reményt üzen.
Éhes madár a reggel, az emlék megpihen,
akit éjjel vártam, nem jön ma sem el.

Na ennyi, mert ennyi szentimentalizmust sok olvasni. =)

Jól vagyok =) ... és mindenki húzzon a Kopaszi gátra!!! =))

2010. máj. 28. 13:45

Most nincs konkrétan semmi különös, csak úgy írogatok. Gyanúsan jól vagyok jópár napja. Azt hiszem mióta számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy vége. A Neki írt levél után még egy napig rossz volt, de valahogy azóta megint a régi vagyok - legalábbis majdnem. Úgy látszik kellett ez a rituális lezárás nekem.

Szóval jól vagyok és tegnap tök jót söröztünk a barátaimmal a városban egy Dob utcai labirintusos helyen - ilyennek képzelem azokaz a "mocskos buzikúró helyeket". :)) Érdekes volt észrevenni, hogy mind felnőttünk - legalábbis bizonyos értelemben. Mind 25 évesek leszünk idén, még mind tanulunk, még mind az igazi nagybetűs Élet előtt állunk. Hasonló problémák, hasonló kihívások, hasonló élet, még ha én melg vagyok is ők pedig heterok. Ez alig számít valamit, ha számít egyáltalán. Ja, egyik barátnőm látta tegnap a'szem Őt. A Blahán a villamosról szállt le, Ő meg föl. Persze nem vette észre a barátnőmet, pedig találkoztak már párszor, ismerik egymást. De Ő mindig olyan elgondolkodva jár-kel. Emlékszem egyszer megbeszéltünk egy talit valahol a körúton. Előbb értem oda, és tudtam merről jön, így elindultam abba az irányba. Már messziről kiszúrtam, és Ő nem vett észre, én meg poénből elmentem mellette. Azt hittem látott, de nem. Erre leelőztem - ezt sem látta -, és megint szembe jöttem Vele és elé álltam. Megijedt... szóval nem csodálkozok hogy mást sem vesz észre. Aranyos.

Tegnapelőtt meg kocsikáztam. :D:D Ismét. Barátnőmmel találkoztam a Múzeum utcában. Ő is kocsival volt, azt otthagytuk és az enyémmel mentünk tovább. Megnéztük a Kopaszi gátat! :D Ajánlom mindenkinek! Régóta meg akartam nézni. 300 a parkolás korlátlan időre, és gyönyörű a hely. Úgy hallottam, régen ott volt a Westbalkán. Nem ismertem csak hírről. Azért még elég kihalt a hely, egy-két épületre ki van téve, hogy mikor tervezik az étterem megnyitását meg ilyenek. Nekem Siófok jutott eszembe. A Beach Hause... ahol külön kis épületrészekben ment más és más zenére a buli.

- Uhh, most eszembe jutott, hogy a Volt Párom mindig mondta, hogy mennyire rossz, hogy én nem ugyan azokat éltem át mint ő, hogy nincsenek közös témáink a Királyról, Rudastól, Angyalról meg ilyen régebben meleg központokról. Hát, most megint eszembe jutott, hogy Ő sem élte át azokat, amiket én. De miért kéne ugyan azt átélni a kapcsolat előtt?! Megint a barátok a kulcsszó. Nekem megvannak azok a barátok, akikkel átéltem, velük tudok nosztalgiázni. Neki nincsenek barátai, de még a haverjaival is megszakított majdnem minden kapcsolatot míg együtt voltunk. Az elején mondtam, hogy egy egészséges kapcsolathoz szükségünk van az Ő haverjaira is, hogy neki is legyen kihez fordulni. Nem tudom eszébe jutott-e ez a mondatom közben, de az biztos hogy erre Ő is rájött... -

Szóval vissza a Lágymányosi-öbölbe. Olyan jól ki lehetne itt is alakítani egy bulinegyedet, és amellett is lehetne sportközpont nappal, a két tevékenység nem egy időben zajlik úgy sem. De így is tetszik, na. Csak több élet kell ide, szóval aki szeretne igényes zöldterületen dumálni a barátaival a füvön heverészve, piknikezni a vízparton, kajakozni, futni, rosszalkodni a bokorban - bár a rendőrségnek is van itt egy szép épülete :P -, annak irány a Kopaszi gát a Lágymányosi-híd budai hídfőjétől délre! =)) Tényleg, hirdetni kéne a melegek között, hogy legyen egy olyan ismerkedős, vagy ha nem is ismerkedős, de egy olyan közösségi tér, mint az Erzsébet-tér, csak itt túlnyomó részt melegekkel! Jöjjön ide minél több meleg! Na jó, persze az akadály, hogy nem megy át a hídon az 1es vili, és hogy kicsit távol van mindentől. Bár ha belegondolok, itt van az egyetemi negyed a hídfő északi részén, és a túlparton átellenben meg a MűPa... hát nemtom. Remélem megtöltjük élettel ezt a területet.

Szóval ez után a kirándulás után elmentünk barátnőmmel étterembe, mert neki gulyás kellett. :D Aztán, mivel kevésnek találta az elfogyasztott adagot, átmentünk egy szembelévőbe, ami már inkább kocsmás-vendéglős volt babgulyásozni. :D Dob utca eleje. - Meg kell hagyni, tudunk élni. Elvertünk több ezer forintot egy kis levesért és kocsikázunk össze-vissza a hihetetlen olcsó benzinnel! :D - Vacsi után kis autózás szép városunkban és utána ki-ki a maga autójával elindultunk hazafelé. Tök jó volt, hülyültünk egymással az úton, mellé álltam és úgy csináltam, mintha ki akarnék kezdeni vele ismeretlenül, ő meg vette a lapot. =)) Ilyet egy meleg úgysem nagyon tehet meg egy ismeretlen pasival... még szétveri a fejét. Szóval játszottunk. Meg... á nem írom minden hülyeségünket ide, jó volt. :P

Olyan jó, hogy vannak nekem a barátaim... na csak ennyi. Mennyit tudok "dumálni"! =))

ui: Ehhez a jólléthez az is hozzá tartozik, hogy nincs semmilyen durván érzett érzelem Iránta. - Egy hét után... kicsit félek, hogy ez csak átmeneti... - Aranyosnak látom, kicsit sajnálom, de ez már közel sem az, mint akár egy hete. - Persze még mindig rá verni a legjobb, de ez csak egy fixáció, amit ki kell iktatni. - Jó érzéssel tekintek vissza a közös múltra. Azért még sokszor a fejemben vannak közös élmények. Ez természetes. Remélem ez az állapot már így marad és ebből fejlődik tovább afelé, hogy egyre kevesebbet gondoljak rá... Köszönöm a közös másfél évet. Most már új utak várnak rám.

Ne hagyjátok!

2010. máj. 28. 16:27

Nem bírtam ki, hogy ne írjak. Mindenek előtt tisztáznám: nemzeti liberális gondolkodású jobboldali ember vagyok. Nagyapám székely, erős kötődéssel Erdély iránt, s minthogy apai ágról e származás, önmagamat erdélyi származásúnak tekintem. Érzéseit én is átérzem, javarészt érzem.

Ami miatt most írok az az úgynevezett cigánykérdés. Nem tudom ki mennyire követi a híreket, a valóban fontos híreket, de múlt héten újabb cigány család házán landolt pár tüzes koktél. Nem először, már legalább egy-másfél éve folyamatos hír ez, csak éppen nem vezető. Nem éri meg vele foglalkozni. Még. Mikor jutunk el oda, hogy észrevegyük, ez az egyik legnagyobb probléma ebben az országban, a rasszizmus. Fontosabb, mint a kettős állampolgárság, melynek nagyon örülök és ideje volt, és jó hogy megtették - bár lehet, tényleg a szlovákiai választás után kellett volna. De ha ezzel tud foglalkozni jelen gazdasági helyzetben a kormány, a parlament, akkor jó lenne, ha a gazdaságilag sem elhanyagolható problémával, a cigányok problémájával is történne valami.

Emlékszem, mikor pár éve a Vajdaságban megvertek magyar fiatalokat, magyarok tulajdonát rongáltak szerb fiatalok mennyire fölhördült a magyar sajtó, a közvélemény egy része, és kivittük az ügyet nemzetközi fórumokra. Az valójában pár eset volt, de így is sajnálatraméltó, elítélendő, és rossz előjel volt. Szerencsére ma már nem hallunk ilyesmiről, közbeléptek időben a hatóságok, s a szerb nép számára nehéz időszak volt az akkori, s reméljük lassanként túlteszi magát a Trianonhoz mérhető traumán.
Ha akkor arra annyira érzékenyek voltunk, miért nem vagyunk azok a saját honfitársainkat érő agresszió, megaláztatás, megfélemlítés esetében szintúgy érzékenyek? FELHÁBORÍTÓ!!! Évek óta tűrjük hogy tudatlan, tesztoszterontól túlfűtött, identitásukat kereső fiatal faszok emberek életére törjenek. Igen, szerintem is a cigányság - mert ez nem szitokszó, azért használom ezt és nem a romát - nagyobbik része nem dolgozik a mi fogalmaink szerint, nem úgy él mint mi, teljesen más a szociokulturális háttere. Igen, segélyekből élnek sokan, és sokuknál még az a szokás, hogy az asszony a gyerekeket neveli és a férfi dolgozik, már ha dolgozik és már ha normális, legális munkahelye van. És ha fölveszik. Budapesten - de vidéken talán még inkább, ahol az alacsonyabb képzettségű talán könnyebben talál munkák - mindenki láthat ilyen és olyan cigányokat is. Olyanokat, akik integrálódtak, sőt, akár öltönyben aktatáskával járnak és olyanokat is, akiken látszik, hogy egész nap nem dolgoznak, esetlen még nem is megfelelő ruhában vannak. Fehér magyarban nincs ilyen?! Nincs a szart. Persze, mások az arányok, ez tény. Ja, magyar-cigány. Ezek a cigányok MAGYAROK! Emberek, fogjátok már föl, hogy ezek az emberek nagy arányban magyar identitással is rendelkeznek. Nincs olyan, hogy Cigányország! Ez az identitás valahol a székelyhez hasonlítható. Különálló, mégis a magyarhoz (illetve az adott nemzethez) tartozik. Érdemes azért fölemlíteni pl azon cigányokat, akik a határokon túl magyar nemzetiségűnek vallják magukat. Szép példák erre.

Mit érünk el ezzel, ha hagyjuk továbbra is ezt a megfélemlítést?! Nem hozom föl a zsidóság példáját, nem hiszem, hogy majd valahol létrehoznak egy saját államot, hol is lenne az? De egyszer ezek az emberek is föllázadnak. Fél és egymillió között van a lélekszámuk ebben a 10 milliós országban. Mit gondoltok, meddig fogják még ezt tűrni??? Rengeteg vétkük van a mi szemszögünkből nézve, de azért ezt senki sem érdemli, hogy kiirtsák. Könyörgöm! Nehogy azt higgyék ezek az emberek akik ezeket a bűncselekményeket - mert hogy ez megkérdőjelezhetetlenül az - véghez viszik, hogy majd minden cigány hanyatt-homlok menekül. Ja, átmennek másik településre. És ezzel meg van oldva? Nem tud mindenki kimenni Kanadába vagy Elzászba. Nem tanultunk a múltunkból. Mi lett a dualizmuskori magyarosítás eredménye? Autonómia helyett el akartak szakadni tőlünk a nemzetiségek. Ellenálltak, létrehozták saját szervezeteiket, megerősödött az öntudatuk még azoknak is, akiknek addig alig volt - ruszinok pl. Valóban azt akarjuk, hogy a cigányság külön nemzeti öntudattal rendelkező népcsoport legyen? Ők most még főként magyarnak vallják magukat, és ha segítünk, integrálódni tudnának hosszú távon ebbe a népbe. Már úgy is annyi minden vér van bennünk, jöhet egy kis cigány is. - Jaj erre biztosan ugranak néhányan, de én így gondolom. - De itt nem feltétlen azt értem ez alatt, hogy keveredjünk össze, nem. Hanem hogy ha már ők is olyan szinten, olyan módon élnek mint mi, akkor már alig fog feltűnni a különbség. Mikor az utcán egy kulturált embert látok, először nem esik le sokszor hogy cigány. Nem hordozza magán a sztereotip jegyeket - büdös, koszos, neveletlen, hangos, rosszöltözetű -, hanem olyan mint bárki más. Nem lehetetlen. Csak egy gáz van: ők így érzik jól magukat ebben az életformában. Boldogok. Láttál már boldogtalan cigányt? A legtöbbje integrálódott, vagy szeretne. És ezzel megkapta azokat a problémákat is, amik nekünk is vannak. Persze, lehet mondani, hogy ez ezzel jár... de ez egy hosszas vita lenne.

A lényeg, hogy jó lenne, ha kormányzati szinten ezzel komolyan foglalkoznának!!! Nem csak valami utolsó albizottság, hanem KOMOLYAN! Erre nem kár energiát, időt és pénzt fordítani. Nem az ő pénzelésükre, hanem egy közös jövő érdekében. És megértem azok indulatát is, akiket megfélemlítettek cigányok, akiknek késsel nekimentek és elvették ami náluk volt, akik nem mernek a nyugati aluljárójában éjszaka átmenni, mert félnek a cigányoktól. Megértem az indulatot. Gyerekkoromban engem is megfélemlített egy cigány srác. És valóban, rájuk ez jobban jellemző, rasszista vagy nem rasszista ez a kijelentés. De ez a megoldás? Most legyen egy polgárháború és irtsa ki az erősebb a gyengébbet? Vagy mi a fasz?! Nagyon ideges leszek mindig, ha a sok szűk-látókörű barom feketén-fehéren lát mindent, nem ideértve persze azokat, akik személyesen, vagy közelről érintettek az ügyben, akiket bántalmazott cigány, vagy pl az olaszliszkai bűnesetben megcsonkított család, akik joggal érezhetnek ilyen érzéseket, joggal gondolhatnak szélsőséges gondolatokat. De akkor sem önbíráskodhatnak!

Elegem van a tétlen nézelődésből. Hogy elnézünk a problémák felett, hogy nyavalygunk a határon túli magyarok miatt - legtöbbször jogosan -, de itthon nem tudunk rendet tenni a saját házunk táján. Ők is emberek, ők is boldogan szeretnének élni konfliktus nélkül, családban, jólétben. Közös a cél. Össze kéne egyeztetni az eszközöket... és még sokminden, mert persze nem csak ennyi. De le kell zárnom ezt az írást.

Ja, ha már kirohanásom van. :) Semmi bajom a zsidókkal - tudom, rosszul kezdődik. Izraellel van bajom, és ez nem ugyan az. Ha Franciaországra vagyok pipa, akkor nem a franciákat utálom, hanem a vezetésüket. Ezt jó lenne megérteni. Ha azt mondom, hogy Izrael egy igazságtalan, terrorizáló állam, nem sokban különb, mint a palesztinok terrorszervezetei, akkor máris antiszemita vagyok, míg ha azt mondom, hogy Irán a világra potenciálisan fenyegetettséget jelentő állam, akkor nincs semmi. Pedig ha az Irán szót kicserélem Izraelre - és szerintem a mondat akkor is igazságot hordozna -, akkor már én ellenséges zsidógyűlölő vagyok. És utálom, hogy ha Magyarországon azt mondom pl, hogy "tegnap láttam egy olyan szép zsidó lányt", akkor csittre intenek, hogy ne "zsidózzak", de legalábbis érzékeltetik, hogy illetlenséget követtem el. Miért, ha azt mondom egy olyan szép arab, francia, görög... lányt, akkor az miben másabb? Le kéne vetkőznünk végre a XXI. században azokat a fölösleget berögződéseket, amik bennünk vannak. Miért van az, hogy ha azt mondom, hogy a németalföldi gyémántkereskedelem a zsidók kezében van, akkor egy antiszemita állat vagyok, mikor pedig azt, hogy a gyorséttermek amerikaiak, Európa német befolyás alatt áll akkor meg nincs semmi. Iszonyatos, hogy megtörténhetett a holokauszt, több millió ártatlan embert mészároltak le elmeháborodottak, gépesített bábok, szadisták, ellenállásra gyenge emberek, és érthető, és helyes hogy nálunk ez téma mind a mai napig. Ezt nem is kell magyarázni, vagy mégis, nehogy feledésbe merüljön. De mindenhol téma ez a világban is. Miközben több millió ukránt éheztettek halálra az 1930as évek Szovjetuniójában, több mint 1 millió örményt mészároltak le a törökök az első világháború után és ezekről sokkal kevesebbet hallani - a több száz éve történtekről meg nem is beszélve. Persze ez csak az érdekérvényesítő képességen múlik, de hát akkor is. Nem vagyok antiszemita. Csak nem tűröm a szólásszabadságom korlátozását. Nem vagyok uszító, sem gyűlöletkeltő. Ezt elítélem, és örülök, hogy a nyílt gyűlöletkeltést már büntetni lehet. Én csak nyíltan szeretnék beszélgetni a világ történéseiről és a személyes élményeimről anélkül, hogy valaki rám akasztana egy elítélő, kirekesztő jelzőt. Több zsidó származású embert ismerek, ugyan olyan a viszonyom velük, mint másokkal, ugyan olyan emberek, mint én. Ennek a sokszor fölülről jövő "leantiszemitázásnak" ők isszák meg leginkább a levét, őket teszik meg - ismét - bűnbakká. És az igazság, hogy Magyarországon tényleg jelen van az antiszemitizmus, amolyan néphagyomány szintjén, mint hogy a zsidók jó kereskedők, zsugorik, agyafúrtak. De szerintem ez az egész európai kultúrkörben jelen van, ahol nagyobb számban éltek zsidó közösségek, főleg a mi régiónkban. És minden ismert népről vannak sztereotípiáink, sokszor nem kevésbé hízelgőek.

Na csak ennyit akartam. Ez az én szubjektív véleményem. Remélem nem száll rám a nemzetbiztonság, sem az izraeli titkosszolgálat mint ellenséges egyénre. :P Egy ilyen véleményből inkább tanulságokat lehetne levonni.
Örülnék a hozzászólásaitoknak, nyitott vagyok az eszmecserére, az ember azokból tanul, alakul, okul.

választójog a határon túlra?

2010. máj. 30 22:28

Nos. Az előző politikai bejegyzésem után kaptam egy kérdést, köszönöm Svityó, és ezért e bejegyzés. Válasz ez a kérdésre, és a téma továbbgondolása.

A kérdés arra vonatkozott, hogy megadnám-e a határon túli magyaroknak a szavazójogot.

Hirtelen válaszoltam rá nem is megalapozatlan elgondolásaim alapján, aztán átgondoltam. Gondoltam kifejtem mit miért gondolok. Szóval először leírtam, hogy nem, illetve csak olyan formában, mint az ahogyan a'szem a horvátoknál van, hogy a parlamentben van x hely fenntartva a határon túli horvátok által megválasztott képviselők számára. [Egyébként határon túli nemzetrészeik számára megadták a kettős állampolgárságot például a románok (jelentős nemzetrész itt: Moldávia), a horvátok (jelentős nemzetrész itt: Bosznia-Hercegovina) és a szerbek (jelentős nemzetrész itt: Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Horvátország), s ezekben az országokban a határon túliak a parlamenti választásokon is résztvesznek, szavazójoggal rendelkeznek.] Aztán el kezdtem gondolkodni jobban. Most jöttünk haza az esti miséről, és a mise alatt sokszor ezen járt az agyam. NEM adnám meg nekik. Az okok a következők:

1. A határon túli magyarok a magyar nemzet részei. De a magyar parlament nem a magyarság parlamentje, hanem Magyarország parlamentje. Magyarország alatt az 1947-ben létrehozott határokon belüli területet értjük. Éppen ezért, mert ez a magyarországiak parlamentje, nagyon várom már, hogy a magyarországi 13 hivatalos nemzeti és etnikai kisebbségnek (nemzeti: bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán; etnikai: cigány) végre rendezzék a parlamenti képviseletét. Igaz, ők szavazatukkal amúgy is befolyásolhatják hazájuk, Magyarország sorsát, de szerintem kellenek a kisebbségi képviselők, hogy hangot adhassanak véleményüknek a parlamentben. A határon túli magyarok nem magyarországi lakosok. Nem innen kapják a nyugdíjat, az egészségügyi ellátást, jórészt nem a magyarországi gazdaságtól függnek, nem a magyar közbiztonság határozza meg életüket... sorolhatnám. Ők egymásik ország lakosai, romániaiak, szlovákiaiak, szerbiaiak, stb. és ezen belül magyarok. Miért kéne nekik befolyással lenni Magyarország kormányzására?! Fejér megyében sem választanak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselőket. Más érinti őket ott helyben, a BAZ megyei döntések kevéssé érintik a Fejér megyeieket. Minden régiónak, megyének megvannak a saját döntéshozói, és ha Európa országait így szemléljük, akkor megvan mindenkinek a saját, határokkal kijelölt területe, amelyen belül él, ahonnan a lakosokat a hatások érik. Nem, nem adnék nekik választójogot.
2. A határon túli magyaroknak ugyanakkor véleményem szerint kell valamilyen politikai platformot biztosítani véleményük közvetlen kifejtésére a magyar politikai vezetés felé, hiszen a magyar parlament nemzetpolitikai döntései rájuk is hatással vannak, az ő sorsukat is befolyásolják. Erre kiváló lehetőség véleményem szerint a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT, https://orszaginfo.magyarorszag.hu/informaciok/kulpolitika/hatarontulimagyarsag/maert.html), de legfőképpen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (http://www.kmkf.hu/?q=hu). Ennek létrehozása szerintem történelmi mérföldkő, nem szabad a jelenlegi kormánynak elsorvasztania ezt az intézményt, reméljük nem is fogják, illetve hogy ez egy kormánytól független fórum.
3. A határon túliak érdeke is hosszútávon, hogy ne ébresszünk bennük hiú ábrándokat. Mivel nem lesz határmódosítás, nem lesz határrevízió, így nem lesznek Magyarország lakosai ha lakhelyükön maradnak. Ezt egyik demokratikus erő sem kívánja ma Magyarországon. A határon túli magyaroknak a saját országukban kell megtalálni jövőjüket, ott kell integrálódniuk, de segítenünk kell őket, hogy integrálódjanak, ne asszimilálódjanak! Az ottani ügyekkel kell foglalkozniuk, ott kell érvényesíteniük érdekeiket. Ebben kell őket támogatnunk! Én szeretnék ötven év múlva is úgy menni Erdélybe, hogy otthon érezzem magamat Székelyföldön, ahol szinte csak magyar szót hallani. Szeretnék tömbmagyarságot Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában, illetve multietnikus Vajdaságot, Dél-Szlovákiát (mert vegyük észre, hogy sérti a szlovákokat, hogy Felvidék - utána lehet nézni hogy az egyértelműn kívül még miért), Erdélyt, Bánságot, Partiumot, Kárpátalját, Mura-közt, Dráva-közt! A magyarokat lakhelyükön támogató politikát és gazdaságpolitikát szeretnék! Lehet, hogy ha kiterjesztenénk minden magyarra a magyar állampolgárság minden jogát és kötelezettségét, akkor helyben maradnának, de szeparálódnának az adott ország többségi nemzetétől. Ez nem a megbékélést és a békét együttélést segítené, hanem egymás mellett élést, feszültséget, és indulatokat eredményezne, ami sem Magyarország, sem a magyarság, sem a többi nemzet érdeke nem lehet.
   Ehhez a bekezdéshez még annyit, hogy valahol hallottam vagy olvastam egy, ha jól emlékszem fideszes politikus véleményét, ami azt tartalmazta, hogy vigyázni kell, mert nem félő, ha magyar szavazati jogot kapnának a határon túliak, leértékelődne szemükben saját országuk szavazati joga, ez pedig a véleményemmel egybecsengő okok miatt nem lenne szerencsés.

Mindezeket mérlegelve remélem nem fogja a kormány kiterjeszteni a választójogot.

Amúgy a határon túliaknak választójogot adó említett országokban még megtalálható a nemzetegyesítés víziója, Románia Moldávia 1991-es függetlenedésével reménykedett a két állam újraegyesítésében, és ez a kérdés a mai napig téma ott, a délszláv térséget pedig nem kell magyarázni. Tehát ezekben az államokban kb olyan érzelmek lehetnek, mint nálunk a két világháború között - talán Románia kivétel. Nekünk már megvolt a revizionista korszak, sikeres volt ha úgy vesszük, hiszen szinte az összes magyarlakta területet visszaszereztük... más kérdés milyen áron... aztán újra elvesztettük. Ezt az újabb traumát - és még a régebbit is - az előző rendszer nem hagyta feldolgozni. Ez jött felszínre a rendszerváltás után, de most igazán. A templomban, rádióban, tévében hallom, neten olvasom, hogy most, Trianon 90. évfordulóján micsoda megemlékezéssorozatok, események lesznek kicsiben és nagyban minden szinten. Megható és hisztérikus. De kell! Mert emlékezni kell! Ez az út a feldolgozás felé. A rosszul befort csontot újra el kell törni, hogy rendesen összeforrjon. A magyar fájdalmat is újra szabadjára kell engedni, hogy téma legyen akár minden szinten, mint ahogy már az is a trianoni emléknap kapcsán, és hogy aztán közel konszenzusos állapotba jussunk a témában, hogy azután határozottan, reális értékrenddel, politikával tudjunk a szomszédos országok vezetőivel tárgyalni és közösen cselekedni a helyi magyarság, a régió jövőjéről, lehetőségeiről.

Várom e témában is a véleményeket! Azt hiszem politikus leszek egyszer! :D

Pasi-típusaim, avagy ízlések és gerjedelmek :)

2010. jún. 1. 17:08

Ma a metrón megláttam egy nagyon helyes srácot... persze ez mindennapos eset, szerencsére van jópár Magyarhonban. :D De ez most azért különleges, mert gondolkodásra késztetett: már elég időm volt az elmúlt években arra, hogy kialakuljon bennem, milyen típusú pasi jön be nekem. Mivel eddig mindig megbukott az elképzelésem pár percen belül az ideális típus megalkotásánál - mindig találtam jópár kivételt ami nem illett a szabályrendszerbe :) -, ezért nem nagyon foglalkoztam ezzel. Amúgy még most leszögezném, hogy természetesen nem hiszem, hogy csak és kizárólag bizonyos fajta pasik jönnének be az embernek. Csak éppen ők nagyobb arányban. De ma megalkottam az elméletemet az ízlésemről! =)) (Azért ide írom, mert társkeren hülyeség lenne a fenti sorok miatt.) Íme:

TípusA (kb. a volt párom): nálam az alap kedvenc mindig is a sötét tónus volt. Értem úgy, mint sötétbarna haj, szem, karakteres szemöldök. Emellett rájöttem, hogy tetszik, ha viszonylag alacsony a homloka de legalábbis nem magas, kisebb az orra, és az álla legyen férfias, de ne túl markánsan, hanem olyan fiúsan, tehát ne hegyes. Magasság kb mint én. Kifejezetten fontos, hogy édi legyen a nézése, olyan kisfiús, vagy szomorú, és ezek a szemek olyan kis gombszerűek legyenek vagy mandulák, a lényeg, hogy ne nagyon nagyok. - Úr Isten, ez elég gáz így visszaolvasva, dehát úgy látszik ilyen is vagyok... mint egy válogatós ribanc :P Szóval még egyszer: ez csak az álom-kategóriák leírása! :P
Ennél a Típusnál mindegy a testfelépítés a számomra normális határokon belül, azaz a már nem vékonytól a kevés túlsúlyig jöhet bármi. Érdekes, hogy leginkább az átlagos, vagy enyhén izmos testalkat jön be ennél a típusnál, nem kell izmosnak lennie. Itt nem kell, hogy szőrös legyen, az csak nagyon plusz, ha van a mellkasán valami, de ha van, akkor ne pár szál és ne annyi, hogy a hátáig érjen, hanem olyan normálisan, és persze trimmelje. - apám, mekkora buzi lettem pár év alatt... :P
Náluk általában az idő egyre sármosabb arcot eredményez, és a 40es éveikben iszonyat jó pasik lesznek - azaz még jobban azok lesznek. :)

TípusB (a típus, aminek tagjairól azt hittem ritka kivételek, és így megbuktatták eddigi elméleteimet =)): itt elég sok változás van az előzőhöz képest. Be kell látnom hogy nem csak a mediterrán pasik jönnek be. :D Szóval ez a típus világosbarna/sötétszőke - ki hogy nevezi -, mint én, ill. középbarna. Tulajdonképpen az egész típus olyan mint én, lehet azért fejlődött ki bennem, mert megszerettem önmagamat az évek során. Helyes! :D Szóval sötétszőke, kb velem egymagas, nála lehet magasabb is a homlok, mint a barnáknál. A teste legyen enyhén vagy közepesen izmos, de semmiképpen sem hústorony - ez az előbbire is áll -, az izom nélküli test is kizárást eredményez. :P Ezt a típust általában megtorpedózza, ha nincs mellszőrzete, mivel ekkor gyereknek érezném, ezért nála fontos, hogy legyen az előbbinél leírt szőrmennyiség. Náluk nagyon felhúz, ha a kigombolt ing alatt látszik a férfias mellkas! ááá ma is láttam egy ilyet, kész voltam. Persze szintén trimmelt, de nem borotvált! A barna szem itt előny, általában nem jön be, ha világos a szem - habár nekem kékeszöld és bejön. :P Ennek a típusnak a hátránya, hogy általában az idő múlásával elveszti a lényegét, nem olyan vonzó már.

Mindkét típusnál előny az erős, vagy közepesen erős arcszőrzet - borotvált, illetve pár napos -, bár ettől el is tekinthetünk, amennyiben a test szőrzete - láb, fenék, mellkas - eléggé demonstrálja, hogy férfival állunk szembe. A békés, szép arc alap mindkét esetben. Régen azt hittem, oda vagyok a barna bőrűekért, de már tudom, csak a barna bőrűek egyéb tipikus vonásai miatt.
Lényeg, hogy aranyos legyen,el tudjam képzelni, hogy oda-vissza dugjuk egymást és hogy egymáshoz bújunk. Vannak olyan iszonyat helyes pasik, akik nagyon jól néznek ki, mégsem izgatnak, mert nem tudom elképzelni, hogy egy gépies szexen túl többet is össze tudnánk hozni. Nem kell szerelem a szexhez, nem kellenek mély érzelmek, csak lélek. Lélek nélkül nem szeretek szexelni, és akkor még nem is a szeretkezésről beszéltem.

Hát nem tudom kinek mi jött le ebből, nekem azért nagyjából átjön, milyen pasikat akartam leírni. =) Ja, nincs sorrend, bár talán még mindig az elsők felé húz jobban a szívem. A másodiknál prototípus-példán nagyjából Ben Affleck húszas évei végén, az elsőnél nehezebb a helyzetem. A rómeóról tudnék mutatni fiúkat, de inkább azért azt nem. :) Talán ez a George Eads, aki a Savannah c. sorozatban volt, meg a CSI-ban - na ezt nem nézem, de segített, hogy megkeressem a nevét. =) Bár ő már izmosabb... ami nem baj, csak így már nem mintapéldány. :P De jól szemlélteti, hogy míg Beni öregedve egyre kevésbé szép, addig ő igazi vonzó pasi lett... Jaj megvan! Lakatos Levente, talán ő az igazi mintapéldány. Bár azért vigyázni kell, mert valami azt súgja, nála már túl sok az ego, én pedig szeretem, ha egy pasi nem egosabb nálam, hanem kb egálban vagyunk.

Trianon... mert nem hagyhatom szó nélkül

2010. jún. 4. 0:02

90 éve írták alá a trianoni békeszerződést, -diktátumot, kinek hogy tetszik. Az akkori magyar népesség 1/3-a került más államokhoz. Nem részletezem, remélem mindenki vágja a részleteket, okokat, következményeket. Hogy mi magyarok mennyire megérdemeltük, hogy mi magyarok azért nem érdemeltük meg ennyire és hogy ezen nem csak mi szívunk a mai napig. Ezeket most mind nem részletezem.

Hisztéria. Röviden ezzel jellemezhető a mai állapot a téma körül. És én azt mondom: Végre! Végre eljutottunk oda, hogy közbeszéd nyíltan, és úgy látszik ezzel a gondolattan nem vagyok egyedül, mert épp ma olvastam egy újságban, hogy ez is volt a cél, hogy "szalonképes" témává váljon a téma minden szinten.

Vegyük észre, hogy ez az ügy nincs lezárva. Nem, nem a határok kérdése - bár Szlovákiában már kormányzati szinten téma, hogy veszélyben a határ, hát ez magát minősíti, sajnálom őket -, erről szó sincs, erről még a Jobbik sem beszél - legalább is nyíltan nem -, hanem a feldolgozás, az nincs lezárva. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy jaj már megint ez a faszság, jaj így jaj úgy. Épp ez az: amíg többségében olyan reakciók vannak ebben az országban e szó hallatán, Trianon, melyek indulatból táplálkoznak, addig nincs feldolgozva, addig frusztráció van belül. Gondolkozzunk csak el! Nem csak azokban nincs ez lezárva, akik harcias revizionista terveket szövögetnek, békés határmódosításról álmodoznak - mint én egykoron, még térképet is rajzoltam az "igazságos" etniaki határokkal :P -, de azokban sem, akik mikor meghallják e szót, csípőből lökik az elutasítást, és nem közönyből. Nem azért mert szarnak az egészre, hanem mert indulatot ébreszt bennük a téma, a szó, amire az elutasító reakciót igyekeztek belénk nevelni az elmúlt rendszerben, és ez sajnos részben áthagyományozódott a mi generációnk egyes tagjaira is. A második világháború után erről nem lehetett beszélni nyíltan, és nemcsak hogy Trianont, de a revízió által visszakapott területek újbóli elvesztését sem lehetett gyászolni, mert aki ezt tette, az fasiszta volt. Hát kérem szépen pedig ez csak egészséges megküzdés lett volna. Ahogy egy halott szerettünket, egy eltávolodó kedvest a szakítás után meggyászolunk egészséges megküzdés esetén, úgy egy nemzetnek is meg kell küzdeni a saját veszteségeivel. Mi ezt nem tehettük meg, és ez a seb azóta fekélyesedik. Talán most van az utolsó lehetőség rá, hogy elővegyük a témát, ami ha tetszik ha nem, nap mint nap téma - gondoljunk csak arra például, mikor külföldiekkel beszélgetünk, szinte egyből előjön... Véleményem szerint csak pár évet, esetleg egy évtizedet - bár szerintem annyit azért nem - kell "kibírni", ennyi idő elég hogy a téma a közbeszédben kiélt legyen, a szakértők kielemezzék, megvitassák és konszenzus közelébe jussanak, és hogy végre oda kerüljön ahová való: a történelemkönyvekbe, emlékiratokba, egyszóval a múlt dolgai közé - lehet naiv vagyok és húsz év múlva már határokat módosítanak? hát csak nem... Jöhetnek az emléktáblák és szobrok, de már nem azzal a céllal, mint a két világháború között, ti. hogy igazságot követeljenek, hanem hogy emlékeztessenek. Emlékeztessenek minket a hibáinkra és az ebből fakadő veszteségre. Mert remélem a nagy hisztiben a veszteség okairól is lesz majd elég beszéd a feldolgozás második felében, hogy belátjuk mi miért történt.

Na nem szaporítok itt semmit tovább, csak ennyit akartam. Megemlékezni én is, s kifejezni a reményemet, hogy lezárunk lassan egy majd' száz éves korszakot, és a jövő felé haladunk ez'tán.
És most jöjjön kedvenc Trianon-versem - na, valaki most kap a fejéhez, hogy te Jó Ég, mi a szar?! Hát igen, akkor is vállalom... na nem baj. Tegnap hallgattam Székely Éva zsidó származású 83 éves úszó olimpikonunkat, aki "nagy magyarnak" vallja magát a mai napig, kinek zsidó származású ajpa elsírta magát, mikor a visszacsatolt Észak-Erdélybe hazatérve meglátta a Hargitát. Hát ma én is kijelentem: meleg vagyok, és "nagy magyar". Nincs itt ellentét.

Juhász Gyula :
TRIANON


Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!

ui: a téma annyira tabu, hogy a szocializmusban kicenzúrázott, nagy költőink által írt Trianon-verseket még sokszor ma sem teszik bele az "összes versei" közé... elgondolkodtató. Konkrétan a fentit is megkerestem - volna - a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ill. más összefoglalókban, de nem volt... gondolom a régi kiadások alapján készültek és így megmaradt a cenzúra. Durva. - Na abbahagyom, mielőtt még teljesen kiábrándultok belőlem, hogy én egy nagy szélsőjobbos buzi állat vagyok, pedig messze nem, csak nagy az igazságérzetem... =)

98. bejegyzés - ébredés + az élet apró öröme a világ nagy csodái

2010. jún. 18. 11:00

Most ébredtem meg. És bekapcsoltam a hi-fit. Ment egy "elmegy" dal, amit szeretek. Fölmerült bennem, hogy na akkor letöltöm ezt is az mp3-mamra. De aztán mondtam, hogy nem, nem elég jó. Belém ötlött, hogy miért nem? Miért csak azokat a számokat teszem a fülesbe, amiket örökre meg akarok tartani és úgy gondolom, hogy évek múlva is szívesen hallgatom? Ennyire kötődésmániás vagyok? Ennyire biztonságteremtő vagyok? Vagy hogy mondjam...? Azt is tudom, hogy valószínűleg csak azok a zenék tetszenek, amikhez emlék kötődik - és lehet, hogy amúgy nem is tetszenének
[pl ez a szám, aminél beugrik, hogy Zackike olyan arin táncolt az asztal tetején, én meg a tánctéren, szinte csak mi ketten tánciztunk akkor, Siófok, múlt hét csütörtök ékszaka, a spontaneitás éjjele: Yolana Be Cool vs. Dcup - We No Speek Americano -
http://www.youtube.com/watch?v=h3S4dBk4E1g vagy lady Gaga telis száma, amitől Ashton jut eszembe, mert az általa nálunk szervezett összejövetelen mutatták a kis nyunyók, hogy milyen jó ennek a klipjem és persze nem tudtunk odafigyelni tíz percen át, nem is értettük, de a zene valamiért megmaradt, ja és azért is Ő jut eszembe, mert egyszer volt, hogy Ő is vagy háromszor fölhívott mikor egyszer a barátaimmal voltam, hogy mi van velem... szerintem féltékeny volt... csak nekem a számban foglaltakkal ellentétben nagyon tetszett, jól esett... tartoztam valakihez, tartozott hozzám, egymáshoz kötődtünk. Jó volt. Nagyon.]. Csak tartós dolgok zenében, ismerősben - ezért nem volt eddig haverom szrtem -, rokonban, állatban... hm. Nem szeretem a bizonytalanságot ezek szerint... biztonságkereső vagyok. Ezért megy nehezen talán az elválás egy komoly volt pártól... Akit megkedvelek, azt egy életre kedvelem meg. Nem vagyok elég laza? Vagy ez a normális? Amúgy meg nem érzem, hogy görcsös lennék, csak akit/amit egyszer agyban eldöntöm hogy megtartok, azt nagyon tartósan szeretném megtartani... Vagy nem, hiszen hány haver-félét veszejtettem el? De náluk biztos még nem dőlt el agyban a megtartás.

Amúgy meg a tegnapi Balcsihoz és a vízben élvezkedéshez: olyan jó volt lebukni a víz alá, és kifújni egy kis levegőt a tüdőmből, épp annyit, hogy egyensúlyban legyek a felszín és az alja között a vízben, lebegjek szinte a súlytalanság állapotában. Közben lassan, ahogy a helyzethez illik feküdtem a vízben, ugye benne, alatta, és a lábammal valami biciklizésszerűt csináltam, kezemmel meg ami jött... olyan érzés volt, mint amikor a kisbabákat látja az ember, hogy beleteszik a vízbe, és azok boldog önfeledésben úszkálnak automatikusan, minimálisan süllyedve. Csodálatos! Szeretem a vizet. Mindig belegondolok, hogy a levegő is ilyen közeg, csak nem ilyen sűrű és fajsúlyú. Két létfontosságú közeg, csak az egyik cseppfolyós, míg a másik légnemű - jó ez a szó :P -, szóval gáz halmazállapotú.
És szeretem dobálni a markommal a vizet a tengerben, Balatonban. Ezt a barátaim is tudják. Ez is csodálatos elragadtatással jár át. Van, hogy tízperceket el tudok ezzel tölteni. Csak földöbok egy maréknyi vizet, miközben süt a nap - ja mert ez lényeges -, és azok a magasból, mint megannyi kristálygömb hullanak alá. Csoda. Olyan csoda, melyeket meg kell mutatnunk gyermekünknek. Vagy mégsem? Lehet, ha nekem is más mutatja meg, nem értékelem ennyire? Lehet ebben benne van a csoda fölfedezésének élménye és emlékbevésődése is.
Szóval élvezem a vizet, és csodálom a megteremtett világot. Mert csodálatos, tökéletlenségében is!

búcsúszám:

David Guetta/Kid Cudi - Memories <- ez az év buliszáma részemről! =)
http://www.youtube.com/watch?v=NUVCQXMUVnI

ui: Látom sikerült linkelnem! :D Véletlenül jöttem rá, hogy fogom csinálni. Wordből másoltam ki a már kigyűjtött cuccaimból. :P Újabb csoda... ez mini-moderncsoda. :P

ui2: :P szóval még egy szám:

Edward Maya - Stereo Love
http://www.youtube.com/watch?v=dy2nBvtkgyE7

A srác nem egész egy évvel fiatalabb nálam, és román. Meglepetés. Szeretem a kelet-közép-európaiakat! Hajrá!

legbensőbb boldogságom, idézetekkel előhangolva

2010. jún. 20. 15:55

Idézetek egy Tihanyi Márk nevű kortárs novellaírótól:

"Szeretni nehéz. Ha szeretsz, az nem jelenti azt, hogy téged is szeretnek, pedig szeretve lenni jó, és még jobb, ha ezt a tudomásunkra is hozzák. Eltelhetnek évek úgy, hogy becsapod az agyad, de attól még nem lesz igaz, amit hiszel."

"Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk."

"Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással."

Nem akarom! NEM! Nem leszek ilyen! NEM LESZEK SOHA SEM MEGKESEREDETT! NEM ENGEDEM! Annyira félek...

"Korábban sokszor kérdeztem édesanyámtól: hol késik a mi boldogságunk? És így felelt: ott jön, nézd csak! és karjával az elérhetetlen messzeségbe mutatott. Én vártam, tudtam; hogy jön, de soha meg nem érkezett: mindig csak jött."

Ez rám nem igaz, már soha sem. Múltkor beszélgettünk azon a bizonyos éjszakán a barátaimmal, mikor jött a részzáróvizsga 1esről a hír, hogy vajon létezik-e igazi boldogság. Hogy vajon átéltünk-e valaha igazi boldogságot. Abban megegyeztünk, hogy felhőtlen boldogság csupán pillanatokra, percekre, órákra éri az embert. Többük azt mondta, hogy úgy érzi, soha nem érzett ilyet. Elszomorodtam. És elégedettség töltött el, hogy én álélhettem. Köszönöm is a Jó Istennek, hogy megadta. Bármilyen élet vár reám, ami mögöttem volt, csodálatos volt minden keserűségével és fájdalmával együtt, melyek éppoly' illékonyak voltak - na jó, nem mindegyik -, mint a boldog percek. Elmondom életem kincseit, mik voltak az én tiszta gyémántjaim, amiket eddig megkaptam. Köszönöm Őket, köszönet Érte:

- mikor 10 évesen kiszálltunk egy osztálytársnőmmel Grado szigetén Olaszban a buszból, és az addig még sohasem látott tenger kagylói szanaszét hevertek a fenyők alatt a földön, és kapzsin, mohón gyűjtögetni kezdtük, azt hittük eltűnnek, ha nem tesszük meg azonnal, ha nem gyűjtjük be őket amint lehet, pedig milliószám voltak. Leírhatatlan érzés volt. Apám tengerész volt. A tengeren tűnt el - tehát igazából nem tudjuk, hogy meghalt-e. Tele van a lakásunk egzotikus tárgyakkal és a tenger legszebb csigáival, korallokkal. Nekem egy álom volt eljutni a tengerhez, ami mindig is az életem részét képezte, vágytam rá. Megkaptam.

- mikor átéltem életem első fiúszeretkezését. ezt úgy mondanánk, hogy petting, de nem, ez több volt. Nem volt más, csak két 12 éves srác ölelkezése és egymás simogatása, tapogatózása, érzékelése, mégis életem legerotikusabb élménye volt... azaz a mostani páromig, mármint az előző páromig. Elmondok valamit. Ez a srác meghalt. Két éve, autóbalesetben. Évekig vágytam utána ez után az éjszaka után, de reménytelenül. Évekbe telt, míg már nem kapott el szívdobogás, ha megláttam. Egyszer volt ilyen. Mikor 2006 őszén találkoztunk a metrón. Nagyon jót beszélgettünk, épp ment tüntetésre, mondtam, hogy én is megyek majd egyik nap. Jó volt látni. Semmit sem változott. És akkor 2008 nyarán telefonált egyik ismerősöm. Meghalt. Tudta mit jelentett nekem, azért telefonált. Nem tudtam elhinni, azt hittem valami félreértés. Gyújtottam érte gyertyát, imádkoztam. Nem volt megkeresztelve, de ez nekem nem számít. Úgy érzem tudta míg élt, mit jelentett nekem az az éjszaka. És - kérlek ne nevessetek ki - úgy éreztem, úgy érzem, vigyáz rám odafentről. Ősszel, szeptemberben megkaptam Őt. Úgy éreztem, ez az ő közbenjárásának volt köszönhető, hogy segített, hogy látta, mennyire vágyom az igazi páromra. Ma is így érzem. Ha vége is lett, csodálatos volt. Semmi nem írtja ki belőlem azokat az érzéseket, emlékeket. Tartoztam valahová, otthonom volt mellette, mikor Vele találkoztam, bárhol is voltunk. Biztonság. Ezt az érzést kaptam meg. Minden mindegy volt körülöttem, ha velem volt. Megfoghatatlan. Társ.

Itt hosszú szünet, rengeteg élménnyel, és persze a leírtakon kívül rengeteg csodás dolog volt, élmények, de most a teljes felhőtlen boldogságról beszélünk, amely olyan, mintha itt a földön lett volna a Mennyország. És ezután megkaptam újra:

- Ő. Mikor találkoztunk, utána másnap reggel fölébredni. Azt hittem álmodtam. Istenem, hihetetlen volt, mint egy álom. Az is volt, de igazi! Megkaptam Őt. Igaz, úgy látszik csak rövid időre, de megkaptam a boldogságot, amire mindig vágytam. Nem tudom elmondani, az érzésekre oly' silány a szókincsünk. Leírhatatlan.

- Vele volt az utolsó ilyen élményem. Itt a szobámban voltunk, az ágyamon, ahol most e sorokat írom. Szeretkeztünk. Megdugott, de nem, ez a szó is benne volt, de ez igazi szeretkezés volt, de annál sokkal de sokkal több. Annyira átadtam magamat Neki, hogy minden más kiment a fejemből, csak a gyönyört éreztem magamban és láttam, éreztem rajta is, és élveztem, hogy egyek vagyunk. Azt hiszem ez az élmény írta fölül az első, fentebb említett fiúélményem érzését. Kamaszkori vágyakozások, fiatalkori álmok teljesültek be ekkor. Az a feltétlen bizalommal, felhőtlenséggel, üres fejjel, leírhatatlan kéjjel keveredő boldogság, amire vágyni sem lehet, mert nem lehetett elképzelni, max sejteni, hogy lehet ilyen. Köszönöm!

Na most megosztottam legbelsőbb titkaimat veletek. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy ha mindent elmondok másoknak, barátoknak, mit kaphat az, mit adhatok annak, aki a legfontosabb az ember életében - de most ugye sajnos nincs ilyen, mert nem szeretné. Ilyenkor elszomorodom, hogy ilyen vagyok, hogy ennyire önfeltáró. Aztán eszembe jut, Engem kap. Mindenestül. Ezekkel együtt, testestül, lelkestül, mindenemmel. Engem kap meg.

intro

Nos ezt a bejegyzést bevezetésnek szánom a blogomhoz.

Először is miért kezdem el vezetni ezt a netes naplót? Nem most kezdem. Az előző blogomat (http://egymelegsrac.freeblog.hu/) tegnap éjjel véletlenül sikeresen likvidáltam egy álmos pillanatomban egy funkcióra vadászva. Tulajdonképpen így utólag nem bánom. A kedvenc bejegyzéseimet a gugli segítségével lementettem, és már úgy is túl sokan tudták a barátaim közül a címet. Most igyekszem nem megadni a blogger-körön kívül ezt az elérhetőséget. Csak így lehet teljesen őszinte Őszinte srác, még ha eddig is csak olyanok tudták e netes naplóm elérhetőségét, akik szinte teljesen ismernek, mindent tudnak rólam. Ezt a véletlen balesetet egy jelnek fogom föl, ami az újrakezdés lehetőségét kínálja, amely egyben persze folytatás is.

Miben lesz más ez a blog, mint a régi? Szinte semmiben, szándékaim szerint, egy dolgot kivége: Rólam fog szólni. Az előző oldal életem első, igazán komoly kapcsolata, életem talán első nagy Szerelmével való szakítás utáni közel négy hónapot közvetítette napról napra. Éppen ezért a bejegyzések is szinte mindig e témához kapcsolódtak, és talán tényleg többet tudtatok meg a volt páromról belőle, mint rólam, legalábbis az első egy-két hónapban. Ezen szeretnék változtatni. Igazából így lesz ez az "Egy meleg srác újrakezdése" című blognak az igazi folytatása. Ez a blog reményeim szerint még hitelesebben fogja tükrözni a személyiségemet, érdeklődési körömet, és az érzéseimet - bár ez utóbbiból az előző blogban sem volt hiány. Mikor visszaolvasom, magamat szeretném visszalátni benne. Nem csak egy kis szeletet az énemből, hanem sok kis szeletet, és habár még így sem lesz teljes a kép rólam, mégis valóságosabb lesz. Nagyobb meló lesz, az biztos, elég szerteágazó érdeklődési körűnek tartom magamat, de megpróbálom. Ha nem sikerül, az se baj, csak élvezzem! =) Sok témába eddig azért nem mertem belevágni, mert érdekelnek ugyan, de nem éreztem magamat elég hozzáértőnek, elég alaposan tájékozottnak bizonyos kérdésekben. Bátrabb leszek.

Szóval jó olvasást kedves Látogató. Igyekszem szem előtt tartani, hogy ez a blog elsősorban értem van, másod sorban önismeret és önfejlesztés, és utána jöhet minden más.

Váljék egészségünkre! =)